Molnár Csaba ügyvezető alelnököt választotta a Demokratikus koalíció (DK) háromnapos kihelyezett elnökségi ülésén a párt kampányfőnökének a 2018-as választásokra.
A párt szombati, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a DK befejezte a tavaszi országjárást, több mint 200 helyszínen több tízezer emberrel találkoztak a párt vezetői. Az elnökség döntött arról is, hogy a nyáron megkezdik a 106 egyéni képviselőjelölt politikai és kommunikációs felkészítését.
Ezzel együtt a Demokratikus Koalíció célja a következő hónapokban is az ellenzéki együttműködés kialakítása lesz, mivel - mint írták - ez a záloga a jövő évi kormányváltásnak.
(MTI)