Csütörtökön délelőtt tíz órakor, sajtótájékoztatón mutatja be a Jobbik olimpiai bajnok országgyűlési képviselőjelöltjét, dr. Steinmetz Ádám vízilabdázót. Az eseményen Dúró Dóra, a párt országgyűlési képviselője beszél majd.

Júniusban a Vasas hivatalos oldalán jelent meg egy interjú, melyből kiderült, hogy Steinmetz – aki a Vasas vízilabda utánpótlásának szakmai vezetője volt – távozik posztjáról. A sportoló akkor azt mondta, „az elmúlt három évben két lovat ültem meg egy fenékkel, az utánpótlás vezetése mellett aktívan játszottam a felnőtt csapatban. A közelmúltban pedig kaptam egy olyan lehetőséget a sport világán kívülről, amellyel szerettem volna élni. Ennek a részletei még nem publikusak, de érthető módon egy harmadik »ló« már túl sok lett volna”.
Dr. Steinmetz Ádám, a kétszeres olimpiai bajnok Steinmetz Barnabás öccse a KSI-ben kezdte pályafutását, majd 1996-ban a Ferencvároshoz igazolt. A 2000–2001-es szezontól a Vasas SC-ben játszott, 2001-ben Magyar Kupát nyert. A következő évben klubjával Magyar Kupa és KEK-győztes lett, a válogatottal olimpiai bajnok és világliga-győztes volt. A Vasassal 2005 őszén is megnyerte a Magyar Kupát, 2006-ban pedig az Euroliga negyeddöntőjéig jutottak.
A 2008–2009-es szezontól a montenegrói Primorac Kotorban szerepelt. Új csapatával 2009-ben megnyerte az Euroliga döntőjét. Ebben az évben nyakműtétje volt, emiatt kimaradt a vb-re készülő válogatottból. Májusban újra a Vasashoz igazolt, és a vízilabda Bajnokok Ligájában az együttessel bejutott a négyes döntőbe, ahol negyedik lett. Tagja volt a londoni olimpián ötödik helyen végzett válogatottnak.
Steinmetz Ádám 2012 októberében a MOB környezetvédelmi bizottságának alelnöke lett.
(MNO)
Frissítés: nemzeti radikális gratuláció:
Novák Előd gyermekkori barátjaként ír Steinmetzről, akivel MIÉP-nagygyűlésekre járt anno:
Frissítés: N1-összeállítás a bemutatkozásról
Zoom
Az olimpiai bajnok elmondta, célja, hogy a helyi problémák feltérképezésével hitelesen tudja a somogyországiak érdekeit képviselni a parlamentben.