Továbbra is angolból tesznek a legtöbben nyelvvizsgát, a második legnépszerűbb nyelvnek pedig a német számít. Utóbbiból azonban jóval kevesebben vizsgáztak az elmúlt években, mint 2011 előtt – derül ki a Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ statisztikájából. A 2007 és 2016 között nyelvvizsgázók többsége középfokú vizsgát tett.
Több mint másfél millió nyelvvizsgát tettek le az országban 2007 és 2016 között a Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ statisztikája alapján. Ebből egymillió-kétszázezer volt a középfokú, 181 ezer az alapfokú, és körülbelül 144 ezer a felsőfokú nyelvvizsgák száma. A központ összesen harminchárom nyelvből vezet statisztikát. A legtöbben, egymillió 27 ezren angolból szereztek bizonyítványt a szóban forgó időszakban. 2007 és 2011 között évente nagyjából száztízezren nyelvvizsgáztak, és csak két évben, a 2013-as és a 2014-es esztendőben fordult elő, hogy kilencvenezer alá esett a sikeresen vizsgázók száma.
Zoom
A második legnépszerűbb nyelvnek a német számít, amelyből csaknem 356 ezren vizsgáztak a tíz év során. Tény azonban, hogy egyre kevesebben választották ezt a nyelvet, míg ugyanis a 2000-es évek második felében évente több mint negyvenezren tették le a német nyelvvizsgát, az utóbbi években már harmincezer alatt maradt a számuk. Az adatok alapján sokan választják az eszperantót is, amelyből 2007 és 2016 között összesen 44 866-an tettek nyelvvizsgát. Franciából körülbelül harmincezren, olaszból több mint tizenhétezren, spanyolból pedig csaknem tizenötezren vizsgáztak ez idő alatt. Néhány nyelvből mindössze néhány tucatnyian szereztek bizonyítványt, ilyen volt például a bolgár, amelyből negyvenen, illetve a szlovén, amelyből nyolcvanketten vizsgáztak. Ruszinból egyetlen vizsgázó volt a tíz év alatt.
Az akkreditációs központ korosztályos bontás szerint is vezet statisztikát. Ez alapján tavaly csaknem 52 ezren tettek sikeres vizsgát a 14 és 19 év közöttiek korcsoportjában, míg a 20-24 évesek körében nagyjából 36 ezren. A 60 év felettiek közül 87-en szereztek nyelvvizsga-bizonyítványt. Ha a nyelvek szerinti bontást is megnézzük, látható, hogy angolból tavaly a legtöbben, csaknem negyvenezren a 14-19 éves korosztályból nyelvvizsgáztak, és körülbelül 26 ezren kerültek ki a 20 és 24 év közöttiek korcsoportjából. A 60 év felettiek közül 35-en tettek nyelvvizsgát angolból 2016-ban. Sokan rendelkeznek külföldi nyelvvizsgával, ezeknek a honosításáról egy 2012-es adatsor érhető el a központ honlapján. A legtöbben, 954-en angolból tettek valamilyen típusú külföldi nyelvvizsgát.
(Magyar Hírlap)