Várhatóan október közepén, nem nyilvános, úgynevezett előkészítő tanácsülésen kezdi meg az újrakezdődő vörösiszapper vádlottjai büntetőügyének tárgyalását a Győri Törvényszék - írta a Magyar Hírlap. A korábbi eljárásban felmentették mind a tizenöt vádlottat.
Az ügyészség a Veszprémi Törvényszék kizárását indítványozta a Győri Ítélőtáblán januárban, miután a táblabíróság hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét. Ezt a másodfokú bíróság elutasította, így a megismételt eljárás visszakerült a Veszprémi Törvényszékre, ám az ügyet korábban tárgyaló bíróság elfogultságot jelentett be, emiatt az ítélőtábla a Győri Törvényszéket jelölte ki az eljárás lefolytatására.
A lapnak Máté Kinga, a Győri Törvényszék szóvivője elmondta: a megismételt büntetőeljárás várhatóan október közepén kezdődik, nem nyilvános ülésen, mert a per kijelölt törvényszéki bírája előkészítő tárgyalás megtartását tartja szükségesnek. Ennek az az oka, hogy a tárgyalási menetrend kialakításához szükséges annak megismerése, hogy az ügyészség módosít-e a vádiraton, továbbá az is, hogy a vádhatóság, illetve a védők indítványozzák-e új szakértők, esetleg tanúk meghallgatását – tette hozzá.
Zoom
Egy mementóként meghagyott épület a kolontári emlékparkban (MTI Fotó: Kovács Tamás)
A korábbi eljárásban a Veszprémi Törvényszék felmentette a vörösiszapper mind a tizenöt vádlottját a halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, a gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése alól. A törvényszék szerint a 2010. október 4-én bekövetkezett katasztrófa oka az “altalaj stabilitásvesztése” volt, ami miatt átszakadt az Ajkai Timföldgyár Kolontár és Ajka közötti vörösiszap-tárolójának gátja. A kizúduló vörösiszap-áradatban tíz ember meghalt, 123-an súlyos égési sérüléseket szenvedtek az erősen lúgos anyagtól, a Torna-patak és a Marcal folyó élővilága kipusztult, háromszáz ház lakhatatlanná vált – emlékeztet a lap.
(MTI)