Több mint háromezer felhasználó személyes adatai szivárogtak ki a T-Systems és a BKK közös rendszeréből – tudta meg a 24.hu. A hírportál egy hozzá eljuttatott, felhasználói neveket, emailcímeket és igazolványszámokat tartalmazó adatbázissal igazolja, hogy az említett rendszerben súlyos biztonsági hibák voltak, amikor már élesben működött. A hanyagul kezelt adatbázis azért különösen komoly probléma, mert élő emailcímeket és jelszavakat is tartalmazott – márpedig az emberek nagy része ugyanazt a jelszót használja mindenhol, így a regisztrációnál megadott emailcíménél is. A személyi igazolvány száma szintén különösen érzékeny személyes adat, amivel vissza lehet élni.
Zoom
Az adatbázist a 24.hu átadta a Nemzeti Adatvédelmi és Információbiztonsági Hatóságnak (NAIH), ahol – úgy fogalmaznak – „minden kétséget kizáróan” igazolják majd az adatok valódiságát. Péterfalvi Attila, a hivatal vezetője már hétfőn közölte velünk, hogy vizsgálatot kezdeményez az ügyben, amikor még nem volt ismert az adatbázis megléte. A 24.hu azt írja, a hivatal ezt az adatbázist is felhasználja majd a vizsgálatok során.
Mindez azt jelenti, hogy Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója nem mondott igazat a rendszerükben tárolt adatok biztonságáról.
Zoom
A helyzet pikantériája, hogy a BKK még büszkélkedett is azzal, hány millió forintot költöttek el a regisztrált felhasználók ezen a portálon. A BKK múlt héten tagadta a biztonsági hiányosságokat, és rögtön a támadók nyakába varrta az egészet. Fel is jelentettek egy fiatalt, aki felhívta a figyelmüket egy hibára.
A 24.hu-nak sikerült kiderítenie, hogy a jelszavakon volt titkosítás, de elavult módszerű, könnyen visszafejthető. Ezenkívül feltárták, hogy a BKK jegyrendszerének adatbázisait nyilvánosan hozzáférhető könyvtárba mentették, és nem ellenőrizték a kívülről bejövő adatokat, ez tette lehetővé a jegyárak manipulációját.
Zoom
Nemrég a HVG birtokába került egy köremail, melyet a T-Systems vezérigazgatója a cég dolgozóinak küldött, és ebből az derül ki, hogy fél nappal a rendszer indulása előtt kérték meg őket a szolgáltatás tesztelésére.
Magyarán a rekord 3 hónap alatt összerakott rendszer tesztelésére nem jutott túl sok idő. Utólag úgy tűnik, a T-Systems munkatársai nem tartották fontosnak azt a kérést az emailből, amelyben arra kérte őket a vezérigazgató, hogy ne pletykáljanak semmit a jegyárusító megoldásról, hiszen valahogy kiszivárgott ez az email.
(24.hu - Index nyomán)