Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat szerda este a fővárosban, ezzel eldőlt, hogy a közel 106 ezer jelentkező közül hányan kerülnek be az általános eljárásban egyetemre, főiskolára.
Az idén is több szakon kiemelten magas pontszám kellett a felvételin: a Budapesti Corvinus Egyetemen a nemzetközi tanulmányok szakon 465 pontra volt szükség, kommunikáció-médiatudomány szakon pedig 460 pontra. Jogász képzésben a Pécsi Tudományegyetemen 465 pontot határoztak meg. Az ELTE-n matematika-latintanár osztatlan szakon azonban 480 pontot kellett teljesíteni a bekerüléshez. (A maximum 500 pont volt).
Most is előzetesen meghatároztak állami ösztöndíjas minimumpontszámokat alapképzési, valamint osztatlan mesterképzési szakoknál. Ezeken a szakokon ennél alacsonyabb ponttal nem lehetett bekerülni.
A ponthatárok kivetítését Budapesten szimbolikus gombnyomással Horváth Zita felsőoktatási helyettes államtitkár, Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár és Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke indította el.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény a 2017-es felvételi eljárásban: 8776 hallgató kezdi meg tanulmányait szeptemberben, köztük több mint 2300-an pedagógusképzésben. Az ELTE-n a legmagasabb ponthatár 480 volt, ezt matematika-latintanár szakon kellett elérni.
Az ELTE-n idén szükséges legmagasabb ponthatár 480 volt, ezt annak kellett elérnie, aki matematika-latintanárnak kíván tanulni. Az átlagponthatár a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon (396), az ÁJK-n (382) és a Társadalomtudományi Karon (TáTK, 377) volt a legmagasabb.
(MTI)