Mintegy 170 Tesco-egység teljes működése bénulhat meg a szeptemberi iskolakezdés előtti bevásárlási hullámban Magyarországon, miután csütörtökön megalakult az áruházlánc dolgozóit képviselő sztrájkbizottság, szombat reggelre pedig a multivállalat vezetőinek asztalára kerültek a bér- és létszámemelésről szóló szakszervezeti követelések – tudta meg a Magyar Idők.
A lap szerint a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) által irányított törvényes tiltakozáshoz a vidéki és fővárosi Tesco-üzletek 80 százaléka, illetve a gyáli és a herceghalmi logisztikai központok, továbbá az ­online szolgáltatás munkavállalói csatlakoztak.
Azt kérik, hogy szeptember 1-jétől a Tesco valamennyi munkavállalója esetén az idei és a tavalyi évhez képest a vállalati bértömeg növekedésének éves szintje érje el a 25 százalékot.
Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke a sztrájkbizottság megválasztott elnökeként közölte: a követeléseik közé tartozik az is, hogy szeptembertől valamennyi áruházban emeljék meg 15 százalékkal a rendes foglalkoztatotti létszámot, ezáltal biztosítva az arányos munkaterhelést és a feladatok rendes munkaidőben történő ellátását, vagyis a túlóráztatás visszaszorítását.
„A cég vezérigazgatója tegnap tudomást szerzett a sztrájkbizottság megalakulásáról, illetve a követelésekről. Hét napon belül reagálniuk kell, majd az érdekegyeztető tárgyalások további hét napon át tarthatnak. Amennyiben nem teljesítik a feltételeinket, határozatlan idejű, általános sztrájkot hirdetünk a hazai Tescókban” – szögezte le. Jövő héten ülnek majd le a döntéshozókkal.
(MNO)