Azt, hogy "gyűlöletbeszédre" való hivatkozással tették elérhetetlenné oldalát, maga az ásotthalmi polgármester mondta el portálunknak. Hozzátette, gyűlöletbeszédről természetesen szó sem volt, az igazság kimondása az, ami zavarta Zuckerbergéket.
Zoom
Mint kiderült, előbb az egyik hétvégi bejegyzését távolította el a Facebook - az írás az úgynevezett antifasisztákról szólt -, aztán újabb figyelmeztetés nélkül egyszerűen törölték az oldalt is.
Megkérdeztük azt is, hogyan tovább, miként próbálja tartani a kapcsolatot az eddigi követőivel.
Zoom
"Brutális cenzúra van a Facebookon, úgy tűnk, hogy mindent törölnek, ami szembemegy a fősodratú média hazug állításaival. Próbálok írni a Facebook vezetőinek, de nincsenek illúzióim. Egyelőre nem tudom, hogy tarthatom a kapcsolatot azzal a 104 ezer emberrel, akik követték az oldalt, de igyekszem megtalálni a megoldást" - közölte Toroczkai portálunkkal.
Friss: Toroczkai László oldalának követői elindítottak egy új oldalt, itt próbálják majd közzétenni a vele kapcsolatos híreket, információkat.
2. frissítés: újra elérhető az oldal
"Feltámadt" Toroczkai Fb-oldala - ezek szerint volt értelme a panasztételnek. Kérdés, hogy meddig fog élni...
(Kuruc.info)