A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az eljárást megszüntette az "etikus hekker" ügyében, mert - a BKV jegyértékesítési rendszerét érintő - cselekmény nem veszélyes a társadalomra - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szerdán az MTI-t.
Zoom
Az illetékes Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség kedden azt közölte az MTI-vel, hogy ugyan a nyomozás még folyik, de már nem gyanúsítottja az ügynek az “etikus hekkerként” ismertté vált kisvárdai fiatalember.
A főügyészség ugyancsak megállapította, hogy a cselekmény – azaz, hogy a gyanúsított a sértett jegyértékesítési rendszerében jogosulatlanul adatot változtatott meg – nem veszélyes a társadalomra, és így nem valósít meg bűncselekményt.
A T-Systems Magyarország az informatikai rendszerét ért jogosulatlan befolyásolás miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen azt követően, hogy egy fiatalember rést talált a Budapesti Közlekedési Vállalatnak (BKV) a T-Systems által fejlesztett Online jegyértékesítési rendszerén és 50 forintért vásárolt magának havi bérletet. Utóbbit soha nem használta, és a rendszerhibára felhívta a BKV figyelmét. Meggyanúsítása ellen számos szervezet tiltakozott, sőt a fővárosban még demonstrációt is tartottak a BKV központi épülete előtt az “etikus hekker” feljelentése és meggyanúsítása miatt.