Most már tőlünk is kérheti a "kártérítést"
2011. március 23-án Fóton két nőt gyilkoltak meg. Az akkor 34 éves Pelády Tibor Ferenc a volt élettársa - kislánya édesanyja - fejére harmincötször, a nő 73 éves édesanyja testére tizenkilencszer sújtott le kalapáccsal és vascsővel. Két nap bujkálás után feladta magát a rendőrségen. A bíróság - első fokon, nem jogerősen - 19 év fegyházra ítélte.
A gyilkos most levelet küldött a Privatkopo.hu bűnügyi portálnak, amelyben - személyiségi joga megsértése miatt - 200 ezer forint kártérítést követel a lap kiadójától. Pelády azt sérelmezi, hogy a portál az engedélye nélkül megjelentette a fotóját, és közölte a teljes nevét a 2011. március 26-i cikkében, tehát 6 és fél éve...
Zoom
A Privatkopo.hu főszerkesztője az alábbi nyílt levélben reagál a gyilkos irományában foglaltakra:
Általam egyáltalán nem tisztelt Gyilkos!
Tegnap kézhez kapott levelében - pofátlan módon - jogra, konkrétan személyiségi jogra hivatkozik. Nehezményezi, hogy bűnügyi lapunk nem kért engedélyt öntől a pofáját - mert, lássuk be, egy kettős gyilkos esetében arcról nem beszélhetünk, fogalmilag kizárt - ábrázoló fotó közléséhez.
27 éve tevékenykedem az országos médiában, ez idő alatt sok mindent tapasztaltam, de olyan mértékű gátlástalanságot, amely önt jellemzi - még soha. Tegnapig.
Van bőr a képén jogra hivatkozni azok után, hogy különös kegyetlenséggel kioltotta két nő életét (egyikük a kislánya édesanyja)? Amikor kalapáccsal és vascsővel módszeresen szétverte áldozatai fejét, nem jutott eszébe a jog, a törvény? Nem gondolt arra, hogy a volt párját és annak édesanyját megilleti az ÉLETHEZ VALÓ JOG? Nem villant át az agyán (pontosabban annak helyén), hogy a kislányának JOGA VAN AZ ÉDESANYJÁHOZ? Amikor újra és újra - összesen ötvennégyszer (!) - lesújtott áldozatai fejére, nem tört fel önben, hogy a cselekménye törvénybe ütközik?
Zoom
És most - fegyházbéli unalmában - eljutott oda, hogy jogért kiált… Éppen ön, aki a létező legfontosabb, legalapvetőbb jogot vette semmibe 6 és fél évvel ezelőtt. Leírom, amit gondolok: őn egy féreg, egy pondró. Azt sem titkolom, hogy az olyan elvetemült állatokat, mint példának okáért ön - amennyiben rajtam múlna -, úgy akasztatnám fel, mint a huzat. Azt is megmondom, miért. Abban a pillanatban, amikor különös kegyetlenséggel kioltotta két ember életét, önként lemondott minden jogáról. Az élethez fűződőről is. Az az ön szerencséje, hogy egy teljesen félreértelmezett „jogállamban” élünk, amelyben kizárólag a bűnözőknek vannak jogai - az áldozatoknak nincsenek. Ezért ronthatja még a levegőt, és zabálhat az adófizetők pénzéből. Amikor beleharap egy szelet kenyérbe, mindig jusson az „eszébe”: az én kenyeremet (is) eszi. Amit egyébként leírhatatlanul sajnálok öntől.
Sokat, szinte mindent elárul az úgynevezett lelkiismeretéről, hogy még él. És így lehetősége van arra, hogy - két maszturbálás között - kártérítést követeljen. Ugyanis azok a gyilkosok, akikben mocorog valamiféle lelkiismeretszerűség, végrehajtják maguk ellen azt az „ítéletet”, amit a félresiklott „jogállamokban” a törvény ugyan nem tesz lehetővé, ám a társadalom igazságérzete elvár. Önnek azonban nincs lelkiismerete. És ráadásul gyáva szar is. Nem merte megtenni azt, ami némi megnyugvást adhatott volna az áldozatai hozzátartozóinak, valamint a törvénytisztelő állampolgároknak.
Ehelyett 6 és fél év után felbátorodott, és azt képzeli, hogy „jár” önnek - a kétszeres gyilkosnak - 200 ezer forint kártérítés, amiért a Privatkopo.hu megmutatta az ország lakosságának a pofáját. Téved. Nem kicsit.
Felfogásom szerint a társadalomnak joga van megismerni a teljes nevét, és látni az ábrázatát annak a véglénynek, aki elvette két ember életét. Nem ön volt az első bűnöző, akinek bűnügyi portálunk közzétette a nevét és a fotóját. És nem is az utolsó. Lassan írom, hogy fel tudja fogni: N E M É R D E K E L, hogy a deformált jogrendszerünk milyen jogokat biztosít a gyilkosoknak. Ha úgy tetszik, szarok rá. Az én „törvényeim” szerint az ön ÖSSZES joga megszűnt 2011. március 23-án.
Ebből következően, és ezzel aligha okozok nagy meglepetést önnek, a Privatkopo.hu kiadója nemhogy 200 ezret, de 5 forintot sem fog a zsebébe tenni. Ez elvi kérdés nálam.
Örüljön, hogy a gyenge, bűnözőbarát „igazságszolgáltatás” meghagyta az életét. És ne akarjon ennél többet, Gyilkos.
Amennyiben ez nem elfogadható az ön számára - pereljen be. Ehhez is joga van.
Megvetéssel:
Valencsik Ferenc, főszerkesztő-ügyvezető