A Fidesz telefonos "tájékoztató kampányt" indít a nemzeti konzultációról – jelentette be a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az MTI beszámolója szerint.
Zoom
Hidvéghi Balázs a kezdeményezést azzal indokolta, hogy a magyar emberek hangjára és kiállására minden eddiginél nagyobb szükség van, hiszen egymást érik a Magyarország elleni támadások, "ránk akarják kényszeríteni a Soros-tervet és a migránsok betelepítését".
Elmondta: az akciónak két célja van, egyrészt szeretnék tájékozatni az embereket a legfrissebb fejleményekről a "Soros-tervvel" kapcsolatban, és elmondani, mi történik ezekben a napokban, hetekben Brüsszelben. Másrészt szeretnének mindenkit arra buzdítani, hogy ha még nem tette meg, akkor vegyen részt a nemzeti konzultációban.
Közölte: a telefonos kampányban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszél majd a nemzeti konzultációról, a tétjéről és a részvétel fontosságáról.
Frissítés: a Jobbik közleménye:
Eddig csak a Fidesz telepített be migránsokat Magyarországra
Óriási "siker" lehet a Soros-terves nemzeti konzultáció, ha még egy országos telefonos kampányt is kénytelen rádobni százmilliókért a Fidesz. Emlékeztetnénk, hogy a nemzeti konzultációs előadássorozatokra már eddig is hívták telefonon (gépi hangon) a Fidesz-központból a hallgatóságot, a részvételre buzdítva. A kormánypárt ráadásul azt hazudja, ismét csak azokat hívja fel telefonon, akik adataik kezeléséhez felhatalmazást adtak a kormánypártnak. Már az eddigi telefonos kampányaik során is kiderült, hogy a Kubatov-lista számos olyan választópolgár adatát tartalmazza, akik soha nem járultak hozzá azok kezeléséhez, vagy soha meg sem adták a Fidesznek. A Jobbik szerint a Fidesz beismerte, hogy a Soros-kampánya várakozáson alul teljesít. Egyre kevesebben dőlnek be a Soros György által finanszírozott és taníttatott fideszes fiúk ellenségkép-kreáló, demagóg gyűlöletkampánynak.
Mint ismert, eddig Magyarországra egyedül a Fidesz telepített be bevándorlókat. Méghozzá 20 ezer migránst a letelepedési kötvényeken keresztül. Amíg az államnak veszteséget okozott, kormányközeli gazdasági körök - köztük számos offshore cég - még nyerészkedtek is a kötvényprogramon.
Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője