Minden eddiginél többet költött propagandára egy év alatt az Orbán-kormány, saját maga és az elődei eddigi költéseit is megelőzve. Néhány nappal ezelőtt kiszámoltuk, hogy egyetlen közbeszerzési keretszerződésre hivatkozva mennyi ment el reklámra, PR-ra és egyéb kommunikációs szolgáltatásokra: ez a szám 46,7 milliárd volt. Mivel a Miniszterelnöki Kabinetiroda felállításával a kormány bevezette azt, hogy az állami intézmények kommunikációját csak egy szervezeten, a minisztérium alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatalon (Nkoh) keresztül lehet lebonyolítani, ez törvényszerűen a költségek növekedésével járt - írja a Magyar Nemzet.
A korábbiakhoz képest a helyzet annyiban változott, hogy csak egy kormányközeli szűk körhöz kerültek ezek a költések. A Magyar Nemzet most a hivatal összes 2017-es költését összesítette a közbeszerzési adatbázis és a közbeszerzési értesítő adatai alapján, ebbe az előző cikkükhöz képest már a „sorosozó” kormányzati tájékoztatókampányt is beleszámolták. Számításaik szerint a Rogán Antal vezette minisztérium alá tartozó Nkoh tavaly összesen nettó 66,52 milliárd forint értékben kötött különböző kommunikációs feladatok ellátására szerződéseket, és ennek az összegnek 99,93 százaléka három érdekkörhöz került.
Zoom
Méghozzá a propagandaminiszter szomszédja, Csetényi Csaba; Szijjártó Péter barátja, Kuna Tibor és az újabban a kormány kedvenc kommunikátorává előlépő Balásy Gyula cégeihez. Azt viszont pontosan nem lehet tudni, hogy valójában mekkora összeg landolt az említett érdekeltségeknél, mivel a közbeszerzési összegzések az alapösszegen felül öttől hatvan százalékig terjedő lehívható opciós összeget is tartalmaznak.
Az ellenzéki országgyűlési képviselők tavaly is állandóan próbálták megtudni, hogy a kormány a hivatalon keresztül mennyi pénzt és hol költ el. Ám a jelek szerint elképzelése sincs a Miniszterelnöki Kabinetirodának arról, pontosan mennyi adófizetői pénzt fordítottak hirdetésre a különböző kormányközeli üzletemberek lapjaiban, ugyanis – mint a képviselők kérdésére közölték – nincs erről összesített adatbázisuk, és nem is tartják szükségesnek, hogy ilyet készítsenek.
Zoom
Csetényi "Szomszéd" Csabának 2017-ben csak 3,61 milliárd forint jutott
Az előző kormányzati ciklus legtöbb kommunikációs közbeszerzését elnyerő Csetényi Csaba szerencsecsillaga leáldozott az elmúlt esztendőben, ő a nagy kommunikációs tortából „csak” 3,61 milliárd forintot kapott. A második helyen Kuna Tibor végzett, cégei – a Trinity International Communications és a Young and Partners – számításaink szerint néhány százezer forint híján majdnem 18 milliárd forintért, egészen pontosan 17,99 milliárdért végeztek kommunikációs munkát az állami intézményeknek. 2017-ben az év legnagyobb kormányzati megbízásokkal megáldott kommunikációs guruja az előző kormányzati ciklusban még ismeretlen Balásy Gyula, jobban mondva két érdekeltsége lett, a Lounge Design és a New Land Media, amelyek összesen 44,87 milliárd forintért kaptak megbízásokat. Bár Balásynak szinte ugyanannyi megbízása volt, mint Kuna Tibor cégeinek, tavaly mégis Balásyék kapták a legnagyobb összegű feladatokat az év során – ő bonyolította le a migránsozó és a sorosozó kampányokat is. Ezek a kormányzati reklámra szánt költések pedig szinte minden esetben a kormányhoz közel álló médiumoknál landolnak.
A 66,52 milliárd forint nagyságrendjének érzékeltetéséhez, meg kell nézni a második Orbán-kormány saját bevallásán alapuló számait. A kormányközeli Magyar Idők írta meg két éve, hogy az Orbán-kabinet 2010 és 2014 között 81 milliárdot költött kormányzati hirdetésekre, míg a baloldali kormányok 2006–2010 folyamán 84 milliárd forintot. A lap akkor kiemelte, hogy az állami kommunikációs és reklámköltések a gazdasági válság kitörése után voltak a legmagasabbak: 2009-ben több mint 22 milliárd forintot fordítottak reklámra.
A kormányzati kommunikációra szánt eredetileg tervezett költségeket egy közbeszerzési „trükkel” emelték meg. A Magyar Nemzet azt is kiszámoltuk, hogy ezt a keretösszeget már nyár közepén átlépte a Rogán Antal alá tartozó kommunikációs hivatal. A Kuna Tibor, Balásy Gyula, valamint Csetényi Csaba érdekeltségeivel kötött tavalyi keretmegállapodás tartalmaz egy érdekes opciót. E szerint a 25 milliárd forintos közbeszerzési keret „legfeljebb két alkalommal visszatölthető”. A többletköltésről a hivatal határozhat, ennek csupán az a feltétele, hogy erre idejében figyelmeztesse az érintett cégeket. Ez minden bizonnyal meg is történt: még a nyáron ennek nyomán emelhette meg a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda költségvetését az Országvédelmi Alapból átcsoportosított milliárdokkal a kormány. A lap kérdéseivel újból kereste a Nkoh-t, hogy megtudják, pontosan mekkora értékben kötöttek szerződéseket az említett személyek érdekeltségeivel, de lapzártáig nem kaptak választ.