"Nem vagyok pártpolitikus, jogászként tudom megítélni az ügyet, és nem tartom a jogállamiság alapelveivel összeegyeztethetőnek, hogy nincs helye bírósági felülvizsgálatnak az Állami Számvevőszék (ÁSZ) határozata ellen" – mondta a Magyar Nemzetnek Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti (EP-) képviselője, amikor telefonon arról kérdezték, hogy mi a véleménye az ÁSZ Jobbikkal kapcsolatos döntéséről. Morvairól tavaly olyan sajtóhírek kaptak szárnyra, hogy rossz viszonyba került jelölő pártjával, amely a 2019-es EP-választáson már nem is indítja újra. Morvai a kormányközeli Magyar Időknek adott tavalyi interjújában az Orbán-kormány migránspolitikáját dicsérte. A Heti Válasznak pedig azt nyilatkozta, nem tudja, hogy a Jobbikra szavaz-e jövőre, majd hozzátette: elbizonytalanította a párt irányváltása.
Zoom
Morvai Krisztina beszél az európai parlamenti választás napján a Jobbik eredményváróján Budapesten 2014. május 25-én (Fotó: Tóth Tibor / Magyar Nemzet)
A lap azon kérdésére, hogy szerinte igaza van-e a Jobbiknak abban, hogy az ÁSZ-határozat a párt ellehetetlenítésére irányult, úgy reagált: ha ezt mondaná, az találgatás lenne.
– A független bírósági eljárásnak éppen a végrehajtó hatalom esetleges visszaéléseit kellene megakadályoznia, vagy ennek lehetőségét minimalizálnia. Ha hézagok vannak a jogrendszerben, akkor a mindenkori hatalom hajlamos arra, hogy ezzel visszaéljen. Elképzelhető, hogy ebben az esetben is ilyen szituációról van szó, de ezt máshogy interpretálja egy politikai párt és máshogy egy jogász – tette hozzá.
Azzal kapcsolatban, hogy azt jogi szempontból nem tartja-e visszásnak, hogy az ÁSZ nem hajlandó elárulni, hogy mi alapján számolta ki a Jobbik büntetését, a Fidesz plakátköltségeit viszont nem vizsgálja, azt válaszolta: minden igazgatási jellegű határozatot meg kell indokolni, mert ez az átláthatóság, az ellenőrizhetőség alapkövetelménye. – A rendszert olyan jogszabályokkal kell körülbástyázni, ami kizárja az elfogultság gyanúját – tette hozzá a politikus.
Arról is kérdezték, hogy mint a Jobbik által jelölt és annak politikai közösségéhez tartozó EP-képviselőt milyen érzéssel tölti el, ha a párt az ÁSZ bírsága miatt működésképtelenné válhat.
– Rossz érzéssel tölt el, mint minden fajta koncentrált hatalommal szembeni kiszolgáltatottság. Ezért lettem jogász, mert úgy gondolom, hogy az nem helyes, ha a hatalommal szemben egy polgár vagy egy politikai erő kiszolgáltatott lehet. Nem az fogja a véleményemet kialakítani, hogy kedvelem-e a Jobbikot, vagy ők szeretnek-e engem. Gyurcsány Ferencet például nem szeretem, de a Demokratikus Koalíció esetében sem tartom helyesnek, hogy az ő ÁSZ-bírságukkal szemben sincs helye bírói felülvizsgálatnak – tette hozzá Morvai.
(MNO nyomán)