A nemzeti jogvédő Facebook-bejegyzésében foglalta össze a fejleményeket:
Nemrég (2018. január 10.) került sor a Fővárosi Törvényszéken az első tárgyalásra a 2006. október 23-án hajnalban a budapesti Kossuth térről a gyurcsányi rendőrség által erőszakkal feloszlatott Kossuth téri kormányellenes tüntetők három vezetőjének (Gonda László, Fáber Károly, Bene Gábor) Budapesti Rendőr-főkapitányság elleni kártérítési perében. (A Magyar Idők c. napilap korrekt tudósítást hozott le a tárgyalásról.)
Zoom
A BRFK jogtanácsosa - aki közpénzből működő szerv állami feladatkörben eljáró közpénzből fizetett képviselőjeként immár sokadszor nem járult hozzá álláspontjának bemutatásához, és sajnálatos módon a bíróság a Pp. 134/A. (3) bekezdése ellenére ezúttal is megtiltotta tévesen a róla való felvételkészítést - vitatta a jogalapot és elévülésre hivatkozott, dacára annak, hogy a Kossuth téri erőszakos oszlatás miatt az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti - még a néhai dr. Grespik László által 173 jogsértett képviseletében indított - 9 éve zajló strasbourgi eljárásban az igazságügyi tárca tavaly decemberben már elismerte a kárfelelősséget, és egyezségre való nyitottságot jelzett.
Az egyezségi tárgyalások utolsó fázisban vannak, így a Kossuth tériek jóvátételei küzdelme a győzelem kapujában van röpke 11 és negyed év után.
A következő tárgyalás március 14-én 8.30-kor lesz a Fővárosi Törvényszéken.
Almási Lajos videója az első tárgyalás szikrázó hangulatába ad betekintést, ennek keretében két felperes (Bene Gábor és Fáber Károly), továbbá egy elkötelezett Kossuth téri jogsértett (Rajz Károlyné) és dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd elemzik a csaknem 12 éve történteket, az igazságtételi küzdelmet, a mostani tárgyalás eseményeit és az igazságtétel kilátásait.
A Fővárosi Törvényszéken 2017. október 18-án sajtónyilvános keretek között jogalakító próbaperes keresetet nyújtott be dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője a 2006. október 23-án hajnalban a Kossuth térről jogellenes feloszlatott, kiszorított több száz tüntető közül a mostani per három felperese (Gonda László, Fáber Károly és Bene Gábor) képviseletében nem vagyoni kártérítés érvényesítése iránt. Fáber Károlyt ráadásul leteperték, és 12 órás rendőri fogva tartást kellett elszenvednie.
A Kossuth tériek - az áldozatok elsöprő többségével ellentétben, akik ügye a 2010-es kormányváltást követően rendeződött - máig semmilyen jóvátételt nem kaptak, dacára annak, hogy az erőszakos tünteté feloszlatást a bíróság 2010-ben jogellenesnek nyilvánította.
A követelések elévülését a korábbi jogi képviselő, néhai dr. Grespik László ügyvéd felszólításokkal megszakította, és 173 jogsértett ügyét az Emberi Jogok Európai Bíróságához vitte 2009-ben. A gyülekezési joguk 2006. október 23-i többszöri megsértése miatt a panaszosak nem vagyoni kártérítés megállapítását kérik: számosan nemcsak a hajnali Kossuth téri oszlatást szenvedték el, de aznap délelőtt a Nádor utcában és délután az Alkotmány utcánál is brutális oszlatás áldozatai lettek.
Örömteli, hogy - számos korábbi eljárásban tanúsítottakkal ellentétben - az igazságügyi tárca végre nem védi a jogi eljárásban a gyurcsányi önkény jogsértését, hanem késznek mutatkozik egyezségi tárgyalásokat követően önként a kialakult bírói gyakorlatnak megfelelő jóvátételt adni a jogsértetteknek, akik közül sajnálatos módon hárman már távoztak az élők sorából... A jogsértettek az egyezséget elkerülhetetlennek és célszerűnek látják. Az egyezségi tárgyalások megkezdődtek és remélhetően rövidesen írásbeli megállapodással, illetve önkéntes teljesítéssel végződnek. Ugyanakkor érthetetlen, hogy a BRFK még most is konokul védte a gyurcsányi terrorkorszak eme durva akcióját...
A „Magyar Nemzeti Bizottság 2006” és Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete tavaly decemberi közleményében kérte, hogy jelentkezzenek azon honfitársak, akik 2006. október 23-án a Kossuth téren sértettjei voltak a jogellenes oszlatásnak, és az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti, néhai dr. Grepsik László ügyvéd által indított eljárásban részt vettek a Nemzeti Jogvédő Szolgálat irodájában a 06/1-216-30-88-as telefonszámon, illetve a titkarsag@drgaudi.hu e-mail címen Mériné Kommer Andrea titkárságvezetőnél annak érdekében, hogy ők is részesedhessenek kártérítésben. Ez még most is aktuális.
Emlékezetes, hogy a Gyurcsány-kormány rendőrterrorja keretében az azonosítójelvény nélküli, maszkos karhatalmi erők - a 2006 szeptember 19-20-i véres embervadászatokat követően - 2006. október 23-án egészen másnap hajnalig megemlékezők és kormány ellen tüntetők ezreinek személyhez fűződő jogait sértették meg: erőszakos tüntetésfeloszlatások, kardlapos lovasroham, fejmagasságban százszámra civilekre lődözött több ezer könnygázgránát és gumilövedék, magyar zászló és minden más nemzeti jelkép megtaposása, nyílt utcai és éttermekben történt brutális verések, verések, fogdai kínzások és önkényes őrizetbevételek tucatjaival jellemezték a napot.
Ennek felelősei eddig megúszták: az akkori egyik fő rendőri vezető Gergényi Péter volt budapesti rendőr-főkapitány megúszta 400 ezer forint pénzbüntetéssel, de ezt sem a meggyalázott évfordulón elkövetett gaztettekért, hanem az MTV székház védelmére 2006. szeptember 18-án kirendelt rendőri erők nem kellő felszereltségéért kapta. A többi nagyhal megúszta, néhány "kisrendőrt" ítéltek csupán el.
A nemzetellenes terrorcselekményért felelős akkori politikai vezetők, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, jelenlegi "demokratikus" ellenzéki vezető és akkori politikus társai ellen - dacára a számtalan feljelentésnek és terhelő bizonyítéknak - büntető eljárás sem indult...
Ennek fényben is különösen megfontolandónak látjuk a Nemzeti Jogvédő Szolgálat szintén tavaly október 18-án nyilvánosságra hozott Alaptörvény módosítási javaslatát, amellyel elévülésre tekintet nélkül felelősségre vonhatók lennének a 2006 őszi rendőrterror és megtorlások rendőr, ügyész és bíró felelősei. A nemzeti jogvédők javaslatát Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilvánosan támogatásáról biztosította...
Mi nemzeti jogvédők, a jogsértettekkel együtt soha nem adjuk fel az igazságtételért folytatott küzdelmet, és nem nyugszunk a jogsértettek teljes körű jóvátételéig, továbbá Gyurcsány, Gergényi és társaik rendőrterror és megtorlások miatti börtönbe juttatásáig!