Jövő kedden lehet a parlament rendkívüli ülése a Jobbik kezdeményezésére, és az összes ellenzéki párt támogatásával.
A Jobbik személyesen Orbán Viktortól szeretne magyarázatot arra, hogy miért költöttek több tízmilliárdot bevándorlásellenes propagandára, ha közben 2300 külföldit fogadtak be.
Volner János szerint ennek ellenére a miniszterelnök távol fogja magát tartani az üléstől, mert „minden kérdéstől elzárkózik” - a jobbikos politikus erről az ATV Egyenes Beszédben beszélt.
Elmondta, szerinte Orbánék nem tettek egyebet, mint elköltöttek 22 milliárdot propagandára, aztán egyrészt több tízezer embert betelepítettek a letelepedési kötvénnyel, és 2300-at oltalmazott státusszal. Volner hozzátette: a kormányfőnek arra is választ kell adnia, hogy mi történt Őcsényben. Hiszen épp olyan oltalmazotti státuszú embereket akartak odavinni, mint akiket Orbán befogadott, nem pedig Soros migránsairól van szó - közölte.
Frissítés: Jobbik: a kormánypártok megpróbálják ellehetetleníteni a parlamenti munkát
A Jobbik frakcióvezetője szerint a kormánypártok megpróbálják ellehetetleníteni a parlamenti munkát. Volner János erről szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, a Házbizottság ülését követően beszélt.
Elmondta, a házelnök január 30-ára tett javaslatot a rendkívüli ülés megtartására, azonban pártja időpontváltozást kért arra hivatkozva, hogy sajtóhírek szerint Orbán Viktor miniszterelnök aznap Sebastian Kurz osztrák kancellárral találkozik Bécsben, így nem tud megjelenni az ülésen. A január 31-re vonatkozó kezdeményezésük nem kapott többségi támogatást, így Kövér László „adott egy alibit Orbán Viktornak” – fogalmazott az ellenzéki politikus, aki szerint a kormányfő „külföldre menekül a kínos kérdések megválaszolása elől”.
Volner János jelezte, a kormánypárti frakcióvezetők válaszaiból arra következtet, hogy a Ház nem tud határozatképes ülést tartani.
A jobbikos politikus mindkét esetet a demokrácia elleni támadásként értékelte.
Felidézte, azért kérték a rendkívüli ülés összehívását, hogy meg tudjanak vitatni egy a kormány migrációs politikáját vizsgáló bizottság felállításáról szóló javaslatot, az LMP és az MSZP frakciója pedig szintén jelezte, hogy saját kezdeményezéseiket szeretnék megtárgyalni az ülésnapon.
(MTI)