Távozhatott szombaton a kórházból az a tizenhat éves dabasi focista, aki január végén, meccs közben esett össze Kakucson.
Tizenegyszer kellett újraéleszteni, az orvosai szerint már ekkor is csodával volt határos, hogy életben maradt. Miután megoperálták, műszívvel tartották életben. A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán először mesterséges kómában tartották, amikor már megállapították, hogy ritka, veleszületett koszorúérbetegség okozta a rosszullétét. A szívklinika vezetője huszonhat éves pályafutása után példátlannak nevezte az esetet.
Duhaj Ádám állapotáról az orvosai azt nyilatkozták, hogy szinte épségben hagyhatja el a klinikát, reményeik szerint maradandó sérülések nélkül. Sőt, azt is elképzelhetőnek tarják, hogy folytathatja a sportolást.
(MNO)