Hódmezővásárhelyen polgármestert, Rózsafán polgármestert és képviselő-testületet, Kiskunhalason pedig egyéni választókerületi képviselőt választanak.
A Csongrád megyei Hódmezővásárhelyen Almási István (Fidesz-KDNP) halála miatt kellett kiírni az időközi polgármester-választást. A megyei jogú városban hárman indulnak a posztért. A Fidesz és a KDNP jelöltje Hegedűs Zoltán alpolgármester, aki november óta polgármesteri jogkörben irányítja a várost. Független jelöltként indul Hernádi Gyula orvos – aki 2002-től 2010-ig az MSZP és más pártok képviselőjeként dolgozott a hódmezővásárhelyi közgyűlésben. Szintén független jelölt Márki-Zay Péter közgazdász; az ellenzéki pártok azt kérték szimpatizánsaiktól, hogy őt támogassák az időközi választáson. A város 36 818 választásra jogosult polgára ötven szavazókörben adhatja le voksát.
A Baranya megyei Rózsafán polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak vasárnap, miután a képviselő-testület november végén feloszlatta magát. A polgármesteri tisztségért öt független jelölt indul, köztük a korábban Fidesz-KDNP-sként megválasztott eddigi polgármester, Bogdán László, valamint Németh Norbert, Király Attila, Szomor Nikolett és Szőlősi Csaba. A négy képviselői helyre 17 független jelölt pályázik. Rózsafa választási névjegyzékében 289-en szerepelnek.
A Bács-Kiskun megyei Kiskunhalason az 5. számú egyéni választókerületben választanak képviselőt, a korábbi képviselő, Aradszky Lászlóné (Fidesz-KDNP) halála miatt. A posztért hárman indulnak: Juhász György a Fidesz-KDNP, Czupor Attila László a Magyar Munkáspárt jelöltje, valamint Fejes Ferenc függetlenként. A választáson 2346-an vehetnek részt.
Vasárnapra két időközi települési nemzetiségi választást is terveztek: a Baranya megyei Vásárosdombón és a Bács-Kiskun megyei Dávodon a cigány választók választottak volna nemzetiségi képviselőket, a voksolások azonban jelöltek hiányában elmaradnak, így ezeken a településeken legközelebb csak 2019-ben lehet nemzetiségi önkormányzatot alakítani.
(MTI korrigálva)