Egy cégcsoport 150 millió forint áfát csalt el vegyi áruk illegális kereskedelmével – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
A gyanú szerint a külföldről származó árut belföldi beszerzésként könyvelték el, majd úgynevezett bukó cégeken keresztül többször továbbszámlázták, de áfát egyik társaság sem fizetett a fiktív eladás után – áll a közleményben. Így az elkövetők jogtalan előnyhöz jutottak a tisztességes kereskedőkkel szemben, ezért a NAV 405 millió forint értékben zárolta a cég vagyonát.
A vámhivatal munkatársai 35 helyszínen tartottak házkutatást, iratokat, elektronikus adatokat foglaltak le, 11 tanút hallgattak ki és három gyanúsítottat állítottak elő. A költségvetési csalás ügyében NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága folytatott nyomozást, munkájukat IT szakemberek és a NAV Bevetési Igazgatóság járőrei segítették – olvasható a közleményben.