Az áprilisi országgyűlési választáson való aktív részvételre kérte hallgatóságát Kőszegen csütörtökön Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom miniszterelnök-jelöltje, magas részvételi arány mellett szerinte ugyanis lehetséges a kormányváltás.
Zoom
Vona Kőszegen (Fotó: Varga György / MTI)
A magyar választópolgárok többsége kormányváltást akar, a Jobbik pedig nem csupán a legerősebb ellenzéki párt, hanem valódi kormányváltó erő – mondta az eredetileg utcafórumnak meghirdetett, de az intenzív hóesés miatt egy vendéglátóhelyen megtartott választási rendezvényen, ahol országgyűlési képviselő-jelöltjük, Rába Kálmán mellett kampányolt.
Arra kért mindenkit, hogy ne adjon a személyét és pártját lejáratni kívánó rágalmakra.”Minden, amit rólam hallottak, hallanak vagy hallani fognak, az nem igaz, nem vagyok Allah-imádó, nem akarom a nyugdíjasokat bántani, és nem vagyok homoszexuális sem” – jelentette ki.
A pártelnök hangsúlyozta: a Jobbik mellett szól, hogy nem érintik politikusait a korrupciós botrányok, van szakmai alapokon nyugvó programjuk, az elmúlt nyolc évet ellenzéki szerepben töltve szerinte felkészültek a kormányzásra.
Vona Gábor hangsúlyozta: nem kívánják a kerítést lebontani, sőt azt az általuk régóta szorgalmazott határőrség felállításával erősítenék meg.
Elszámoltatást ígért a korrupciós ügyekben, román mintára fel kívánják állítani kormányra kerülésük esetén a korrupcióellenes ügyészséget és csatlakozni kívánnak az európai ügyészséghez is, zöld utat adva mindenfajta vizsgálódásnak.
Vona Gábor úgy fogalmazott: „Magyarország többet érdemel, ha ennek az országnak egy olyan tisztességes kormánya lenne, amely nem lopja szét mindent, Kelet-Közép-Európa Svájca lehetnénk”.
Most azonban ott tartunk, hogy már a lengyelekkel, csehekkel és szlovákokkal sem vagyunk versenyképesek, a románokkal és bulgárokkal versenyzünk – jegyezte meg.
A kormányt tovább ostorozva kijelentette: a jelenleg hatalmon lévők elfojtanak minden vitát, „Ebben az országban csak Orbán Viktorral szabad egyetérteni” – tette hozzá.
Vona Gábor végül arra kérte 70-80 főnyi hallgatóságát, hogy a kormányváltás érdekében szólítsák meg azokat, akik elkeseredettek és bizonytalanok, győzzék meg őket arról, hogy lehetséges a változás, és vigyenek el magukkal közülük szavazni 3-4 embert április 8-án.
(MTI)