Az LMP társelnöke és miniszterelnök-jelöltje, Hadházy Ákos és Szél Bernadett 100-150 fős fórumot tartott Szekszárdon.
Az Index összefoglalója szerint a választási együttműködéssel, koordinációval kapcsolatban Szél Bernadett közölte: hiába nem tudnak értékközösséget vállalni minden párttal, Orbán egy sorsközösséget hozott létre az ellenzéki oldalon. „Muszáj egyeztetni egymással!” – jelentette ki. Szerinte most úgy áll a helyzet, hogy velük mindenki szóba áll, az MSZP-től a Jobbikig (a Gyurcsány-pártot még ő sem merte felhozni - a szerk.), de ezeknek a pártoknak egymással is tudniuk kellene szóba állni, más is kimozdulhat nyugodtan a komfortzónájából. Háromoldalú tárgyalóasztalra van szükség, ahol ott ül az LMP, a Jobbik és az MSZP is, hogy tudjanak egymással beszélni.
Zoom
Heller Ágnes büszke lenne Szél Bernadettre (fotó: Németh Sz. Péter / Index)
Szél egyebek mellett szóba hozta a Kósa-ügyet is – mint mondta, az ellenzéki pártok vizsgálatot kezdeményeztek, hogy segítsenek Kósának, hogy eszébe jusson, mi is történt pontosan. Erre már csak azért is szüksége lehet a fideszes politikusnak, mert eddig már csak arról, hogy hogyan találkozott a csengeri vajákos asszonnyal, két nap alatt vagy ötféle verziót adott elő – mondta, és megjegyezte: az összeg, amiről szó van az ügyben, több, mint amit Magyarország egy évben egészségügyre költ.
A portál azt írja, Hadházy Ákos március 15-ről megemlékezve arról beszélt, hogy a ’48-as forradalmárok a gyarmatosítás ellen léptek fel. A gyarmatosítás pedig azt jelenti, hogy egy idegen hatalom rabszolgaként tartja az embereket, kifosztja őket. És bár a szó eredeti jelentésében leginkább kívülről jön ez a kifosztás, ma Magyarországon egy belső gyarmatosítás folyik. A jelenlegi hatalomnak rabszolgákra van szüksége Hadházy szerint, ezért építik le tudatosan az oktatást.
Zoom
LMP-szavazók (fotó: Németh Sz. Péter / Index)
„Akiknek nincs öntudatuk, keveset gondolkodnak, azok engedik lopni a hatalmat, ilyen emberekre van szükség most” – mondta. Majd kifejtette, hogy szerinte ezen a választáson nyerni kell, és nem szabad hallgatni azokra a hangokra, hogy ez a választás is elúszott már.
Az Index azt írja, a fórum előtt megjelent körülbelül húsz egyentáblás demonstráló is, „lehet más a korrupció”, illetve (a magyar nyelvvel hadilábon álló - a szerk.) „a nyugdíjas kínzók pártján?” feliratú táblákkal.
(MNO)
Korábban írtuk: