A mai napon a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt országgyűlési képviselőjelöltje, Mezei Roland visszalépett dr. Szabó Ervin jobbikos országgyűlési képviselőjelölt javára.
Zoom
Mezei Roland elmondta, hogy visszalépésével támogatja a dél-békési emberek változás iránti igényét, és elismeréssel beszélt Szabó Ervin eddigi munkájáról. Hangsúlyozta, biztosítva látja azt, hogy a Jobbik kormányra kerülve végrehajtja a választási programjában vállaltakat és a térség felzárkóztatását.
Mindkét politikusnál kiemelten fontos szerepet játszik a termőföld magyar kézben tartása mellett a családi gazdaságokra épülő vidékgazdaság is. Dr. Szabó Ervin álláspontja szerint az egyéni érdekalapon működő nagyüzemek helyett az értékalapú vidékmentést szolgáló, magas hozzáadott értéket tartalmazó, családi kis- és közepes gazdaságok termelésére kell alapozni a jövőben, a térségnek pedig az élelmiszer-előállítás irányába kell fordulnia.
A Jobbik politikusa zárszóként elmondta, hogy mindent megtesz majd azért, hogy szavatolja a termelők létbiztonságát, és elterjessze a különböző szintű élelmiszer-önrendelkezést szolgáló, területi alapon szerveződő szövetkezeti (háztáji típusú) felvásárlási és értékesítési formát - írja közleményében László Attila a Jobbik Békés megye 4. számú választókerületének hírszolgálata részéről.