Hat év raboskodás után nyáron végleg maga mögött hagyhatja a börtönt Eva Rezesová - írja a Blikk.
Zoom
Ahhoz, hogy feltételesen szabadlábra helyezzék ­augusztusban, három hónappal előbb be kell nyújtania az erről szóló kérelmét a bírósághoz. Ez azonban csak az egyik része az eljárásnak, hiszen döntése előtt a nyomozási bíró végignézi az elítélt nevelői, többek között a reintegrációs tisztjei jelentéseit, amelyben részletesen leírják, hogy a hosszú börtönévek alatt hogyan viselkedett.
– Családja reménykedik a pozitív elbírálásban. Nagyon várják haza a gyermekei, rokonai, akik nem engedték el a kezét egy percre sem a legnehezebb évek alatt, rendszeresen látogatták budapesti börtönében – mondta a bulvárlapnak a család egyik közeli ismerőse.
A végső döntésben emellett szerepet játszik az is, hogy Rezesová a rácsok mögött hány dicséretet, illetve fegyelmit szedett össze. Ezen iratok áttanulmányozása után következik a személyes meghallgatás, majd a bíró meghozza a döntést a szabadlábra bocsátásról, avagy arról, hogy továbbra is a börtönben kell maradnia az egykoron hihetetlen pompában élő milliomosnőnek.
Zoom
Rezesová ennek a Fiat Puntónak ütközött hátulról 165 kilométeres tempóban: a balesetben a Punto mind a négy utasa meghalt (fotó: Mihádák Zoltán / MTI)
Rezesovát kilenc év szabadságvesztésre ítélte a bíróság, azt azonban nem zárták ki, hogy jó magaviselet esetén büntetése kétharmadának letöltése után feltételesen szabadulhat. Hacsak addig nem követ el valami komoly szabálysértést Rezesová, minden esélye megvan a szabadulásra, a lap szerint mintarabként töltötte a börtönéveit. A szabályokat mindig betartotta, rabtársaival pedig egyetlen konfliktusa sem volt. Szabad élete mindennapjaira nem éppen a kétkezi munka volt jellemző, ám a börtönben ez is megváltozott, folyamatosan dolgozott, már régóta a varrodában tölti ideje nagy részét.
Jó magaviselete miatt már többször is eltávozást kapott hosszabb-rövidebb időre. Azért, hogy minél könnyebben tudjon beilleszkedni újra a társadalomba, reintegrációs foglalkozásokon vesz részt, ahol többek között pszichológus készíti fel az esetleges nehézségekre. Ez nem csak számára kötelező, minden elítélt részt vesz a programban.
Rezesová 2012-ben az M3-as autópályán BMW terepjárójával 165 kilométeres sebességgel belerohant az előtte haladó Fiat Puntóba. Utóbbi az autó teljesen kiégett, utasai közül hárman a helyszínen életüket vesztették, a negyedik áldozat a kórházban halt meg.
A feltételes szabadlábra helyezést követően a bíróság kirendel egy pártfogót, akivel rendszeresen kell találkoznia az egykori fogvatartottnak. Abban az esetben pedig, ha bármilyen szabálysértést vagy bűncselekményt elkövet, azonnal visszakerül a rácsok mögé, és le kell tölteni a büntetéséből fennmaradó időt.