Régóta ismeri őket, bízik bennük, illetve „a néppárti Jobbik velük őrizheti meg az eddig elért eredményeit, és kerülheti el a hátraarcot” – ezért támogatja Vona Gábor a Jobbik tisztújításán Sneider Tamást és Gyöngyösi Mártont.
A Jobbik leköszönő elnöke a választás után jelentette be, hogy megválik posztjától, képviselői mandátumát sem veszi át. Vona Gábor egy hétfői Facebook-megosztásában tette közzé, kiket támogat a tisztújításon.
Zoom
„A Jobbik mindig változott, mindig fejlődött, most is fog. De a lényeg ugyanaz kell maradjon: minden magyart képviselünk” – írta.
„Jelentem, nem pihenek. Szinte folyamatosan ülésezik az elnökség, én pedig alapszabály szerint ügyvezető elnök vagyok az új elnökség felállásáig. Vagyis vezetem ezeket az üléseket. Amúgy pedig csendben vagyok, ez az időszak most nem rólam szól, és ez így van rendjén. Közben persze figyelem az országos eseményeket is, de erről majd később” – idézi a HVG.
Vona Gábor teljes bejegyzése alább olvasható.
Sokan kérdezik, hol vagyok, mit csinálok. Jelentem, nem pihenek. Szinte folyamatosan ülésezik az elnökség, én pedig alapszabály szerint ügyvezető elnök vagyok az új elnökség felállásáig. Vagyis vezetem ezeket az üléseket. Amúgy pedig csendben vagyok, ez az időszak most nem rólam szól, és ez így van rendjén. Közben persze figyelem az országos eseményeket is, de erről majd később.
A Jobbik tisztújításán - ez sem titok - a Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton párost fogom támogatni, méghozzá több okból:
1. Mert régóta ismerem őket, bízom bennük és tudom, hogy a Jobbikban nem uralkodni, hanem szolgálni akarnak.
2. Mert a néppárti Jobbik velük őrizheti meg az eddig elért eredményeit, és kerülheti el a “hátraarcot”.
3. Mert ők képesek fenntartani a Jobbik egységét, ami most a legfontosabb ennek a közösségnek.
Hosszú éveken keresztül mondtam: az élet lényege a változás, csak az nem változik, ami már nem él.
A Jobbik mindig változott, mindig fejlődött, most is fog. De a lényeg ugyanaz kell maradjon: minden magyart képviselünk.
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: