Nyomkövetővel a lábán ment a Nemzetközi Úszószövetség, a FINA mai budapesti ülésére Gyárfás Tamás. De hogy meddig járhat-kelhet szabadon a fővárosban, az egyelőre talány. Ügyvédje, Bánáti János elmondása szerint ugyanis még mindig nem emelkedett jogerőre a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája által elrendelt lakhelyelhagyási tilalom. Mivel a védelem mellett az ügyészség is fellebbezett, így előfordulhat, hogy Gyárfás pár napon belül szigorúbb kényszerintézkedés alá kerül.
Zoom
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
"Még nem jogerős a lakhelyelhagyási tilalom. Nem kaptuk meg ugyanis az erről szóló részletes határozatot. Szerintem jogerős határozat ezen a héten már nem várható, ezt ugyanis még fel is kellene terjeszteni" – mondta a 24.hu-nak Bánáti, aki szerint Gyárfás ígéretéhez híven munkába állt az őrizetből való szabadulása után:
Gyárfás úr jól van, dolgozik. Jelenleg épp a FINA egyik bizottsági ülésén ülésezik. Végzi a sportdiplomáciai munkáját, ahogy korábban is.
A Független Hírügynökség szerint Gyárfás Tamás örült annak, hogy nem vágott, hanem vágatlan az a Nemzeti Nyomozó Iroda birtokába jutott hangfelvétel, amelyen állítólag Fenyő János meggyilkolásáról beszél Portik Tamással:
Végre. Így végre mindenki számára egyértelműen kiderül, hogy soha senkinek sem adtam megbízást semmire.