Mirkóczki Ádám szóvivő, a parlament nemzetbiztonsági bizottsága elnökének közleménye:
Amíg a kormány szavakban évek óta a bevándorlás ellen küzd, sikerült 20 000 migránst letelepedéshez juttatniuk pénzért. Noha a letelepedési kötvények 2013-as bevezetése óta csak a visszásságokról, a korrupcióról és nemzetbiztonsági kockázatokról lehetett hallani, mégis védték azt foggal-körömmel, mondván mennyire megéri az országnak. Tették mindezt úgy, hogy közben a bevándorlás ellenes kampányt csúcsra járatták.
A kormánnyal ellentétben a Jobbik nem csak a brüsszeli kvótákra mondott volna határozott nemet, hanem a gazdag migránsokra is. Azokra, akik a korrupt kötvényeken keresztül érkeztek Magyarországra. A Fidesz-KDNP ezt a javaslatunkat eddig hétszer szavazta le.
A ma megismert adatok alapján kijelenthetjük, hogy igazi sikersztori a letelepedési-kötvény konstrukció. Csak éppen nem Magyarországnak, hanem a kormány által helyzetbe hozott offshore cégeknek, akik nem kevesebb, mint 156,2 milliárd forintot harácsoltak össze négy év alatt. Hazánknak viszont 17,5 milliárd forint költségvetési veszteséget okozott, a beengedett migránsokat ugyanis fejenként 882 ezer forinttal támogatták a magyar adófizetők az Orbán-kormány döntésének köszönhetően.