Július 20-ig, azaz még a nyári szünet előtt elfogadja a parlament a "Stop Soros" törvénycsomagot és az alaptörvény hetedik módosítását, mondta Orbán Viktor a belvárosi idősek klubjában tartott rendezvényen.
A Stop Sorosnak nevezett törvénymódosító csomag lényege, hogy a külföldről támogatott civil szervezeteket adatszolgáltatásra köteleznék pénzügyi forrásaikról. Amelyik szervezet több pénzt kap külföldről, mint Magyarországról, azoknak a külföldről kapott támogatás 25 százalékát illetékként kell befizetniük az államnak. Rogán Antal nemrég utalt arra, hogy a javaslat az eredeti elképzelésekhez képest szigorodhat: felmerült a magasabb illeték kivetése és az is, hogy ezeket a szervezeteket - amerikai mintára - idegen ügynökségként tartsák nyilván.
A választási győzelem után a kormánypárti többség továbbá ismét nekifut a migránskvóta alkalmazását kizáró alaptörvény-módosításnak, amit az érvénytelen 2016-os népszavazás után a kétharmad hiányában nem tudtak elfogadni. Ebben azt rögzítenék, hogy Magyarországra a nemzetközi szerződések és megállapodások ellenére sem lehet csoportosan betelepíteni "menekülteket", ez csak a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelemmel lesz lehetséges.
Orbán azt is elmondta a belvárosi nyugdíjasklub őt és a Fidesz győzelmét ünneplő résztvevőinek, hogy a gazdaság jó állapotban van, a következő évben is 4,1-4,2 százalékos gazdasági növekedésre számítanak, így a vállalt nyugdíjprémiumot 2019-ben is teljesíteni tudják.
Tuzson Bence, a Miniszterelnökség államtitkára az M1 aktuális csütörtöki műsorában azt mondta: a jövőben közvetlenül vesz részt a kormány vezetésében a miniszterelnök, és ennek megfelelően alakítják át a Miniszterelnökség struktúráját. Ezt szolgálja a Miniszterelnöki Kormányiroda létrehozása. A Miniszterelnökség alapvető feladata marad a stratégiaépítés, illetve a tárcák közötti koordináció működtetése - fűzte hozzá.
Azzal kapcsolatban, hogy az európai uniós ügyek a Miniszterelnökség feladatai közé tartoznak, Tuzson Bence azt mondta: Magyarországnak további támadásokra kell felkészülnie a brüsszeli bürokraták, illetve a Soros "György" által támogatott civil szervezetek részéről, elsősorban a migráció ügyében. A magyar kormány ugyanakkor ebben a kérdésben, a választók akaratának megfelelően, nem köthet kompromisszumot.
A Kossuth Rádió csütörtöki, 180 perc című műsorában Tuzson Bence azt mondta: folytatni fogják a közigazgatás átalakítását, hogy minél több ügy váljon elektronikusan elintézhetővé, és javítani akarják a közigazgatásban dolgozó mintegy 40 ezer ember munkakörülményeit, meg akarják őrizni béreik versenyképességét.
A Jobbik is megszavazhatja
Mirkóczki Ádám Jobbik-szóvivő tegnap az M1-en az erre vonatkozó kérdésre úgy válaszolt: még nem ismerik az új, benyújtandó törvényjavaslatot, de ha nem lesznek benne „trükkök”, és valóban a társadalom, a nemzet érdekét tükrözi, és az ország védelmét fogja szolgálni, akkor a pártja meg fogja szavazni a Stop Soros törvényjavaslatot.
(Index - Híradó nyomán)