A Népszava tudósítása szerint a fenti mondat a Károli Gáspár Református Egyetemen tartott rendezvényen hangzott el Bogárdi Szabó István református püspök szájából, ahol az Újra nevén nevezzük című keresztény értelmiségiek által kiadott kötet apropóján beszélgettek Balog Zoltánnal. Ahogy arról beszámoltunk, a kötet meglepően kritikusra sikerült az Orbán-kabinettel szemben.
Zoom
A Népszava szerint Bogárdi Szabó a "népmesei okos lány stílusában" kritizált: mindenhol van korrupció, így a kormányban is, a kormány pedig ideológiák helyett elitet épít. A lap szerint a püspöktől elhangzott azért egy meglepő meglátás is:
A keresztény hívők felelőssége, hogy imádkozzanak a döntéshozókért, még ha nem is fogadják el a hibáikat.
A lap beszámolója szerint Balog Zoltán most nem sziporkázott annyira a fideszeseknek szóló kritikákkal, mint a kötet bemutatóján, inkább annak örült, hogy "nem a fintorgó balliberális értelmiség diktál".
(Index nyomán)