A 24.hu. szerint a kormányzati tervben fontos szerepe lesz a közel 1100 fiókkal rendelkező takarékszövetkezeteknek. Ezt arra alapozzák, hogy a Mészáros-birodalom koronaékszerének számító Opus Global Zrt. a napokban felvette igazgatósági tagjai közé Vida Józsefet, a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatóját.
Az állami hátszelű gigabank részben kényszer is, mivel a három éve állami tulajdonba vett Budapest Bankot idén értékesítenie kell a kormánynak a vállalása miatt, és aligha szívesen adná ki kezéből az irányítást a kormányzati kör.
A portál úgy tudja, az összes regionális takarékszövetkezet vezetőjének titokban kellett elköteleznie magát egy új, OTP-konkurens lakossági bank létrehozása mellett, aminek végső határideje 2019. december 31.
(HírTV)