Indítványozta az ügyészség Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának meghosszabbítását két hónappal - tudatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn. A bíróságnak csütörtökig kell döntenie az indítványról, akkor jár le a jelenleg érvényben lévő, három hónapra szóló kényszerintézkedés határideje.
Czeglédy Csabát a nyomozó hatóság bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás bűntettével gyanúsítja – közölte Serfőző Katalin, a főügyészség helyettes szóvivője. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely munkaerő-közvetítéssel foglalkozott; a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban résztvevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.
Az ügyészség a letartóztatás meghosszabbítását az öttől huszonöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásban az eljárás meghiúsítása, valamint bűnismétlés veszélye miatt indítványozta – tudatta az ügyész. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.
(MTI)