Több ezer játékfüggő döntött úgy az elmúlt két és fél évben, hogy a saját érdekében kitiltatja magát a kaszinókból és a kártyatermekből – közölte a Szerencsejáték Felügyelet a Magyar Időkkel. Azok, akik szabadulni szeretnének a kóros játékszenvedélytől, és tudják, hogy erre nem feltétlenül lennének saját erejükből képesek, 2016. január 1. óta tehetnek úgynevezett jelentős önkorlátozó nyilatkozatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal formanyomtatványán.
A delikvensek ezzel saját belépésüket akadályozhatják meg a játékkaszinókba és kártyatermekbe, illetve azt, hogy regisztráljanak az online kaszinójáték-oldalakon, esetleg ott kiköthetnek egy költési limitet. Az önkorlátozó nyilatkozat egy-, három- vagy ötéves időtartamra szól. A Szerencsejáték Felügyelet tájékoztatása szerint 2016. január 1. és 2018. június 30. között 279 dokumentumot vett át a hatóság, és a többségük hosszú távú, tehát öt éve szóló absztinenciáról tanúskodik.
A játékosok emellett az adott szervezőnél is tehetnek három, illetve hat hónapra, egy vagy két évre szóló önkorlátozó nyilatkozatot, egy év alatt akár egymást követően többször is. A kártyatermekbe 2016-ban kereken 100, 2017-ben pedig 106 ilyen nyilatkozatot regisztráltak, míg a kaszinóktól mindkét évben több mint 3800-an kérték eltiltásukat. S hogy erre az önkorlátozásra mekkora szükség van, azt jól mutatja, hogy a szervezők adatszolgáltatásai szerint a játékkaszinókban az önkorlátozó intézkedések miatt 2016-ban 3868, míg 2017-ben 3856 belépést tagadtak meg.
Az önkorlátozással élők nagy száma azért örvendetes, mert azt vélhetően alapos megfontolás előzi meg, az egy évnél rövidebb időre szóló önkorlátozó nyilatkozatok ugyanis nem vonhatók vissza, a hosszabb időtartamra vonatkozók is legkorábban két év leteltével. Persze van, aki nem képes kordában tartani a függőségét: a játékosvédelmi nyilvántartásban ez év június 30-án bírósági korlátozás miatt 11 842 úgynevezett sérülékeny személy is szerepelt. Az ő cselekvőképességüket a kóros játékfüggőség miatt korlátozta a bíróság.
A Szerencsejáték Zrt. megbízásából végzett közvélemény-kutatás 2010-ben mintegy százezerre becsülte a szerencsejáték-függők számát, és további mintegy félmillióra a mérsékelt rizikófaktorú szerencsejátékosokét.