A vádlott az ügyészség honlapján olvasható közlemény szerint 2018. április 23-án délelőtt egy XIX. kerületi társasháznál figyelt fel az időskorú sértettre, majd követte őt a bejáratig. A 90 éves nő kinyitotta a bejárati ajtót, a mögötte álló vádlott pedig őt előreengedte, majd ő maga is belépett a sértett után a lépcsőházba.
A férfi a lépcsőház előterében – kihasználva azt, hogy idős nő korából adódóan a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes – rátámadt a sértettre. Ennek során arcon ütötte az időskorú nőt, aki ennek hatására a földre esett.
A vádlott ekkor értékeket keresve átkutatta a sértett gurulós bevásárlótáskáját, miközben a tartalmát kidobálta a földre, majd miután abban értéket nem talált, elfutott a helyszínről.
A bántalmazás miatt a sértettnek 8 napon belül gyógyuló, véraláfutásos sérülései keletkeztek.
A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Ügyészség a jelenleg letartóztatásban lévő, különös visszaeső elkövetőnek minősülő férfival szemben a bűncselekmény elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntett kísérlete miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. Esetében a büntetési tétel felső határa tizenöt évig terjedő szabadságvesztés.