A Fidesz-KDNP jelöltjét, Mészáros László Istvánt választották polgármesterré a Fejér megyei Felcsúton vasárnap tartott időközi polgármester-választáson – közölte a település jegyzője az MTI-vel.
Sisa András elmondta: az 1509 szavazásra jogosult választópolgárból 615-en vettek részt a voksoláson, a jelöltekre 601 érvényes és 14 érvénytelen szavazat érkezett. A Fidesz-KDNP jelöltje, Mészáros László István 535 szavazatot kapott, míg a független Mészáros László Jánosra 66-an voksoltak.
Felcsúton azért kellett időközi polgármester-választást kiírni, mert a település polgármestere, Mészáros Lőrinc (Fidesz-KDNP) áprilisban lemondott tisztségéről.
Korábban írtuk: Mészáros Lőrincnek és egy már börtönben hűsölő kollégájának is az utódját keresik ma
Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Balmazújvárosban, Felcsúton és Sorkikápolnán polgármestert, Pásztón településvezetőt és képviselőket is választanak.
Balmazújvárosban azért kellett időközi választást kiírni, mert a polgármestert, Veres Margitot (független) áprilisban hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt jogerősen öt év börtönre ítélték. A településen 14 137-en jogosultak szavazni, ők négy jelölt közül választhatnak. A jelöltek közül három függetlenként indul, egy pedig a Magyar Munkáspárt színeiben.
A Fejér megyei Felcsúton szintén polgármestert választanak, mert a település vezetője, Mészáros Lőrinc (Fidesz-KDNP) áprilisban lemondott tisztségéről. A voksoláson két jelölt indul, egyikük a Fidesz-KDNP jelöltjeként, a másik pedig függetlenként. A falu választói névjegyzékében 1507-en szerepelnek.
Sorkikápolnán (Vas megye) az időközi választást a polgármester halála miatt írták ki. A tisztségért két független jelölt indul, a faluban 205 választásra jogosult adhatja le a voksát.
A Nógrád megyei Pásztón polgármestert és képviselőket is választanak, mert a település képviselő-testülete április végén feloszlatta magát. Az időközi választáson a Fidesz-KDNP jelöltje és két független jelölt indul. A nyolc önkormányzati képviselői helyre 39-en pályáznak. A csaknem tízezer lakosú nógrádi városban a szavazatra jogosultak száma megközelíti a 7700-at.
Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.
(MTI)