Olyan államot szeretnénk építeni, amelynek minden cselekedete a köz szolgálatáról szól - hangoztatta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára szombaton Törökbálinton, a városháza átadóünnepségén.
Tuzson Bence szerint az ügyintézés iránt jogos elvárás, hogy "ne a várakozásról, az idegeskedésről és a fejfájásról szóljon", hanem a gyorsaságról és a hatékonyságról. A tíz kormányablakos új középület biztosítja ennek lehetőségét - tette hozzá.
Az ünnepségen Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott úgy fogalmazott, hogy a 2010-es kormányváltás után rendet teremtettek az államigazgatásban: pontosan körülhatárolták, hogy mely feladatok tartoznak az államhoz, illetve az önkormányzatokhoz.
Kitért arra, hogy a kormányhivatali struktúra kialakításával az állam rendezte a saját feladatait, közben kifizette az önkormányzatok adósságát, hogy azok zavartalanul működhessenek. Így ma már teljesen természetes, hogy ugyanabban az épületben működik az önkormányzati és az állami hatáskörbe tartozó ügyfélkiszolgálás - tette hozzá.
Aradszki András (KDNP), a térség országgyűlési képviselője szerint ezzel az épülettel a város "megérkezett a 21. századba", amihez nagy segítséget jelentett a település csaknem kétmilliárd forintos adósságának rendezése.
Elek Sándor (Fidesz-KDNP), Törökbálint polgármestere arról beszélt, hogy a városháza régóta esedékes felépítését eddig óvodák, bölcsődék, iskolák és utak építése, felújítása késleltette. Ezért az elmúlt harminc évben ott folyt az ügyintézés, ahol éppen sikerült annak helyet szorítani - fűzte hozzá a polgármester.
(MTI)