Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) megfelelően járt el a letelepedési kötvények ügyében végzett átvilágításokkor – mondta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke a testület hétfői zárt ülése után újságíróknak.
Zoom
Fotó: mirkoczkiadam.hu
Mirkóczki Ádám emlékeztetett: a sajtóban napvilágra került, hogy nemzetbiztonsági kockázatként aposztrofált emberek is letelepedési kötvényhez jutottak, így az ülésen egyebek mellett az AH-tól tájékoztatást kaptak a letelepedési kötvények ügyéről. A jobbikos politikus közölte: ez alapján megállapítható, hogy amikor az AH az átvilágításokat végezte, nem álltak fenn nemzetbiztonsági kockázatot jelentő tényezők.
Ugyanakkor Mirkóczki Ádám, valamint Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja is reményét fejezte ki, hogy az azóta felmerült információk alapján lesz majd felülvizsgálat az ügyben.
(MTI)