A kormány célja, hogy erős magyar honvédséget építsen, ehhez pedig tovább kell emelni a magyar katonák létszámát – jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton Székesfehérváron, ahol részt vett az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred csapatzászló-adományozási ünnepségén.
Benkő Tibor jelezte, hogy a héten nyújtott be javaslatot az Országgyűlésnek, amelyben arra kéri a parlamentet, emeljék a katonák létszámát.
Mint mondta, növelni kell a hivatásos és még inkább az önkéntes tartalékos katonák számát. Ehhez új, modern fegyvereket szereznek be, hogy a honvédek a vállalásuknak maximálisan meg tudjanak felelni – tette hozzá.
„Székesfehérvár eddig is kiemelt katonaváros volt, a továbbiakban pedig azt szeretném elérni, hogy ez még inkább így legyen” – fogalmazott a honvédelmi miniszter.
Benkő Tibor nem titkolt szándékának nevezte a Székesfehérváron szolgálatot teljesítő katonák jelenlétének bővítését, utalva a Magyar Idők pénteki számában megjelentekre, miszerint januártól átalakul a Magyar Honvédség parancsnoki struktúrája.
A hadsereg vezetését – a jelenlegi Összhaderőnemi Parancsnokság és a Honvéd Vezérkar összevonásával – a Magyar Honvédség Parancsnoksága venné át, amely a budapesti Honvédelmi Minisztériumból Székesfehérvárra költözne.
Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta: nem cáfolja a napokban megjelent híreket a vezérkar költözéséről és a honvédség vezetésének átalakításáról. Ugyanakkor megemlítette: konkrétum még nincs, az esetleges változtatásokhoz törvénymódosítás szükséges.
Huszár Ferenc alezredes, a területvédelmi ezred megbízott parancsnoka hangsúlyozta, hogy az új katonai szervezet tagjai civil életük megtartása mellett, önként vállalták a haza védelme iránti felelősséget. Mint mondta, a feladat adott, miközben a felelősségük hatalmas, hiszen jövőt és biztonságot építenek maguknak, szeretteiknek, a magyar társadalomnak és ezáltal a hazának.
(MTI)