Két településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: a Fejér megyei Vajtán polgármestert és képviselőtestületet választanak, Szombathelyen pedig egyéni választókerületi képviselőt.
Vajtán azért kellett időközi választást kiírni, mert a község képviselő-testülete július 9-én feloszlatta magát. A polgármesteri posztért három független jelölt indul, a képviselő-választás szavazólapján pedig nyolc független jelölt neve szerepel majd. A választói névjegyzékben 733-an szerepelnek.
A Vas megyei Szombathely 5. számú egyéni választókerületében azért tartanak időközi választást, mert a választókerület 2014-ben megválasztott képviselője – mivel előzetes letartóztatásban van – egy éven át nem vett részt a képviselő-testület ülésén, így képviselői megbízatása megszűnt.
A választáson két jelölt indul, az egyik az Éljen Szombathely! Egyesület jelöltje, a másik a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt közös jelöltje. A választói névjegyzékben 4305-en vannak. Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.
(MTI)