Egyesül Mészáros Lőrinc két cége, az Opus Global Nyrt. és a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. – derült ki a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) közzétett határozatokból.
Az Opus és a Konzum igazgatósága által csütörtökön nyilvánosságra hozott dokumentumok értelmében közös ütemterv készül a fúzió menetrendjéről, amit a társaságok december 3-ra tervezett rendkívüli közgyűlése hagyhat jóvá.
A részvényesek háromnegyedének támogatásával alakuló óriásvállalat a tőzsde negyedik legnagyobb társaságává válhat. A társaságok egyesülésének tervezett zárása 2019. március 31.
Jászai Gellért, a Konzum Nyrt. elnök-vezérigazgatója a Napi.hu csütörtök délelőtti tőzsdekonferenciáján azt mondta, bonyolult jogügyletről van szó, melyben kiemelt gondossággal, a befektetők és a részvényesek számára is a lehető legátláthatóbb módon kívánnak eljárni.
Jászai Gellért arról is beszélt, hogy a két társaság egyesülésével a Budapesti Értéktőzsde negyedik legnagyobb vállalata jöhet létre.
Az előzetes becslések szerint a tőzsdei óriásvállalat mai árfolyamon számolva 350-400 milliárd forintos kapitalizációval, ezzel közel megegyező nagyságú, IFRS szerinti konszolidált saját tőkével és 2019 évben már 30 milliárd forint fölötti EBITDA-val működhet. Az elnök-vezérigazgató hozzátette, hogy a 2019 évi eredmény után a társaság a tervek szerint osztalékot fizethet majd részvényeseinek.
A tőzsdekonferencián elhangzott, hogy a társaságok fúziójának előfeltétele, az Opus Global Nyrt.-nél idén februárban bejelentett tőkeemelés megvalósítása. Az elnök-vezérigazgató megerősítette, hogy a folyamat november 30-ig lezárul, melynek eredményeként az Opus saját tőkéje – az előzetes szakértői jelentés értelmében – a 250 milliárd forintot is meghaladhatja majd, a társaság jövő évi EBITDA-ja pedig 20-25 milliárd forint lehet.
Az Opus és a Konzum fúziója új teret nyithat a vállalatcsoport jelentős volumenű, régiós növekedési terveinek megvalósításához.
A társaság piaci kapitalizációja, pénzügyi mutatói
  • lehetővé teszik a vállalat részvényeinek külföldi szabályozott piaci bevezetését, továbbá a hazai-, illetve az európai benchmarknak számító indexekben való nagyobb súlyú megjelenést.
  • Az egyesülést követően a vállalat vonzó célpontot jelenthet a külföldi intézményi nagybefektetők, konzervatív befektetési politikát folytató alapok számára is.
  • Ezek együttes hatásai pedig jelentősen szélesítik a társaság forrásbevonási lehetőségeit a nemzetközi és a hazai piacokról.
Az Opus papírjainak árfolyama szerdán 11 százalékkal 505 forintra emelkedett, és ugyan idén 28 százalékot esett az Opus, de az elmúlt egy évben megduplázódott az árfolyam. A Konzum papírjainak árfolyama szerdán 4,5 százalékkal 280 forintra nőtt, idén 18 százalékkal került lejjebb az árfolyam, de az elmúlt egy évben 21,5 százalékkal emelkedett a cég részvényeinek árfolyama.
(Index)