Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel közölte: az ügyben egy politikus és egy magánszemély is feljelentést tett. A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség mindkét feljelentést megvizsgálta, és megállapította, hogy tartalmuk alapján a feljelentések együttes kezelése indokolt – tette hozzá.
A kerületi ügyészség megállapította továbbá, hogy a felvetett bűncselekmény, nevezetesen a költségvetési csalás gyanúját a meglévő adatok alapján nem lehet kizárni – tudatta a szóvivő. A feljelentés-kiegészítés – amelynek teljesítésével a Nemzeti Adó-és Vámhivatal illetékes bűnügyi igazgatóságát bízta meg – határideje egy hónap – közölte Bagoly Bettina.
A Magyar Idők október 16-án írt arról, hogy feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen a Jobbikon belüli gyanús pénzmozgások miatt Szabó Balázs, a párt volt szekszárdi tagja. Szabó Balázs úgy tudja, az ő régiójában 8-10 millió forint érkezett a Jobbik pártigazgatóján keresztül; a pénzt a tagok fizették be a pártkasszába.