Azért vizsgálja a Velencei Bizottság a bevándorlási különadóról szóló törvényt, mert Magyarország a többségitől eltérő bevándorláspolitikát folytat - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön az MTI-nek. (Arról nem nyilatkozott, hogy az illedelmesen kopogtató betolakodók vagy a politikusbűnözők beengedésében van-e nézeteltérés -  a szerk.)
Orbán Balázs közölte: a Miniszterelnökség és az Igazságügyi Minisztérium képviselői csütörtökön találkoztak a Velencei Bizottság és az Európa Tanács delegációjával, amelynek tagjai azért vannak Magyarországon, hogy a bevándorlási különadóról szóló törvényt vizsgálják.
Emlékeztetett: a törvény szerint a bevándorlást segítő tevékenységet folytató szervezeteknek a kapott anyagi támogatások után 25 százalékos különadót kell fizetniük. Az erről szóló jogszabály augusztus 25-én lépett hatályba - tette hozzá.
Orbán Balázs elmondta: a Velencei Bizottság ezt a törvényt vizsgálja, bár a magyar kormány szerint ez adózási kérdés, és nincs összefüggés az alapjogok helyzete és a bevándorlási különadó között.
Hangsúlyozta: minden államnak megvan a joga, hogy adóval sújtsa azt a tevékenységet, amelynek társadalmi költségei vannak, de nem szolgál össztársadalmi célokat. A Magyarországot sújtó migrációs hullámnak nagyon komoly költségei vannak, ezt a magyar adófizetők állják, és ezek a költségek lassan elérik az egymilliárd eurót - magyarázta.
Az államtitkár kiemelte: ezért "a bevándorlást támogató tevékenységet végző szervezeteket célszerű, okszerű, szükséges és helyes 25 százalékos extraadóval sújtani".
Úgy látja, a Velencei Bizottság valójában a bevándorlás miatt vizsgálódik, ezért akarja véleményezni ezt a törvényt. A magyar bevándorláspolitikát a nemzetközi és uniós intézmények folyamatosan támadják. Ez a találkozó is megerősítette, hogy valójában a bevándorláshoz fűződő viszonyban van véleménykülönbség, Magyarország azért van "a szőnyeg szélére állítva" a nemzetközi politikai és jogi fórumokon, mert a többségitől eltérő a bevándorláspolitikája - mondta.
Orbán Balázs kijelentette: Magyarország kitart azon álláspont mellett - ha nem tetszik a nemzetközi intézmények többségének, akkor is -, hogy a bevándorlást támogató tevékenységnek magasak a társadalmi költségei, és a magyar államnak joga van ezt megadóztatni - mondta.
Kitért rá: a Velencei Bizottság egy alkotmányjogászokból álló tanácsadó testület, "nem pedig egy objektív ítélkezési fórum", így bármi áll is majd a végső véleményében, a magyar kormánynak és parlamentnek megvan a joga, hogy másként gondolkodjon a bevándorlás kérdéséről.
Megjegyezte: a Velencei Bizottság végső véleményét a testület december 14-15-ei ülésén tervezik elfogadni.
(MTI)