Hatalmas, helyenként a három méter magasságot is elérő fallal vette körül George Soros a saját rezidenciáját – számolt be róla a The Daily Caller elnevezésű internetes portál a Walls Across America című adásában.
Az egyesült államokbeli Long Island szigetén elhelyezkedő birtok a The Hamptons nevű luxusnegyedben épült, s a videó tanúsága szerint a tengerpart kivételével minden oldalról – a műsorvezető szavai szerint – a középkori erődítményeket idéző tömör beton veszi azt körül.
Néhány 10 méteres közönként térfigyelő kamerák is gondoskodnak a zsidó spekuláns biztonságáról, s az őrök is készenlétben állnak ugyanebből a célból. Azért is figyelemre méltó, hogy Soros éppen fallal vette körül a rezidenciáját, mert közismert, hogy a nyílt társadalmak eszméjét hirdeti, emellett jelentős összegekkel támogatja az illegális migrációt, amelynek legalizálásáért számos országban és több nemzetközi szervezetnél lobbizik.
– Ezt a falat még Donald Trump is megirigyelné – ironizált a műsorvezető, arra utalva, hogy Soros hevesen ellenzi az amerikai elnök által a mexikói határra tervezett fal megépülését, amelynek a különböző dél-amerikai bűnözői csoportok – köztük drogcsempészek – és az inváziószerű illegális bevándorlás megállítása lenne a célja, írja a Magyar Idők.
Íme a videó: