Megpróbált megvesztegetni egy börtönőrt egy fogvatartott a Szegedi Fegyház és Börtönben, hogy így jusson illegálisan mobiltelefonhoz – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, a férfi ellen kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntette miatt emeltek vádat.
A vádirat szerint a jogerős szabadságvesztését töltő fogvatartott tavaly május 9-én szólította meg a körletfelügyelői szolgálatot teljesítő börtönőrt. Egy motozást követően – miután a többi elítélt már távozott –, megkérdezte a börtönőrt, hogy 100 ezer forintért behozna-e neki egy mobiltelefont. A kérést a börtönőr visszautasította, és azt kérdezte a vádlottól, hogy ezt komolyan gondolja-e. Ezt követően a vádlottra csukta a zárkaajtót, és jelentette parancsnokának a történteket.
A börtönőr hivatalos személynek minősül, a vádlott a pénz felajánlásával pedig kötelességének megszegésére próbálta meg rábírni a körletfelügyelőt – tudatta a csoportvezető ügyész.