Hatvan nappal meghosszabbította a Nyírbátori Járásbíróság kedden a szír Ahmed H. idegenrendészeti őrizetét. A 2015. szeptemberi röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt férfit valószínűleg a Ciprusi Köztársaságba toloncolják majd ki.
Sörös László, a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője a járásbíróság ítéletéről szóló közleményben azt írta, a bíróság megállapította, hogy a hatóságnak a kiutazáshoz szükséges úti okmányok beszerzéséhez, a kitoloncolás megszervezéséhez további időre van szüksége, ugyanakkor az elkövetett bűncselekmény tárgyi súlyára tekintettel, a közrend és közbiztonság védelme érdekében indokolt az elítélt őrizetben tartása, mivel szabadlábon hagyása esetén a kiutasítás végrehajtását meghiúsítaná, ismeretlen helyre távozna.
Az elítéltet előreláthatólag a Ciprusi Köztársaságba toloncolják ki, és Magyarországra tíz évig nem térhet vissza – ismertette a szóvivő. A bíróság döntése ellen további jogorvoslatnak nincs helye – tette hozzá Sörös László.
A szír férfit a Szegedi Ítélőtábla tavaly szeptember 20-án jogerősen öt év börtönre ítélte azzal, hogy leghamarabb a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Emellett tíz évre kiutasította Magyarországról. A bíróság határzár tiltott, tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett átlépése és társtettesként elkövetett terrorcselekmény bűntettében mondta ki bűnösnek.
A férfi a 2015. szeptember 19-i elfogásától a szabadlábra helyezéséig a kiszabott öt év büntetés kétharmadát (40 hónap) töltötte le. Ténylegesen azonban nem szabadult, mert a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal a kiutasítás végrehajtása miatt 72 órára elrendelte az idegenrendészeti őrizetét, melyet a bíróság most további hatvan nappal meghosszabbított.
Az Ahmed H.-t képviselő Bárándy és Társai Ügyvédi Iroda közlése szerint a szír férfit múlt szombaton szállították a börtönből idegenrendészeti őrizetbe, itt várja okmányai elkészülését. Ha ez megtörtént, repülőgéppel hagyja majd el az országot.
(MTI)