Egyhetes sztrájkot hirdetett csütörtök reggel hat órától január 31-én reggel hat óráig az Audi Hungaria Zrt. egész területére az Audi Hungária Független Szakszervezete.
Az AHFSZ azt követően döntött így, hogy az érdekképviselet eredménytelennek nyilvánította az eddigi tárgyalásokat – közölte a szervezet elnöke szerda délután sajtótájékoztatón Győrben.
Németh Sándor elmondta, hogy a 168 óra alatt bárki csatlakozhat a gyár területén a sztrájkhoz, amely idő alatt a tárgyaló delegáció folytatja a megbeszéléseket.
Elmondta, amennyiben elfogadható ajánlatot kapnak a munkáltatótól, a sztrájkot beszüntetik.
Múlt pénteken az Audi győri gyárában a dolgozók kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak, amelyben mintegy 4 ezer dolgozó vett részt. A szakszervezet és a cég vezetése hónapok óta nem tud megállapodni az idei évre vonatkozó béremelés mértékéről. A szakszervezetek ugyanis 18 százalékos emelést és cafeterianövelést szeretnének, a vezetőség viszont 10+10 százalékos bérfejlesztést ajánl két évre vonatkozóan.
(HVG)