A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke bízik benne, hogy nem döntés, hanem megállapodás alapján dől el az intézmény sorsa. Lovász László a Népszavának adott interjújában az MTA lehetséges átalakításáról és a kormányzati nyomásról is beszélt.
Az MTA elnöke lényeges kérdésnek tartja, hogy az intézetekben továbbra is hosszú távon biztosítva legyen a politikától és a nem odaillő befolyástól független, szabad szakmai munka.
Mint mondta, ehhez szükséges a finanszírozás kiszámíthatósága, fenntarthatósága. Ugyanakkor a pénzcsapokat a kormány már elzárta, ami Lovász László szerint törvénybe ütköző.
Palkovics László miniszter korábban azzal érvelt, az átvilágítás átmeneti, három hónapos időszakára saját zsebből is ki tudja gazdálkodni az alapműködés költségeit az MTA. Erre az MTA elnöke úgy reagált: "Túl lehet élni, mert bizonyos beszerzéseket, kifizetéseket, pályázati kiírásokat el lehet halasztani. Így pár hónapot át lehet vészelni. Az viszont továbbra sem világos, hogy miért van erre szükség."
Lovász kiemelte, hogy a kormány részéről olyan megalapozott érvet, ami az MTA átalakítása mellett szól, nem tud mondani, legalábbis olyat nem, amiből konkrétumok is kiderülnének.
Az MTA korábbi elnöke, Pálinkás József a pénzcsapok elzárásáról szólva azt mondta, ez zsarolás. Lovász László erre úgy reagált:
Mondjuk úgy, nem cáfolom Pálinkás úr állítását. Egy ilyen lépés méltatlan a kormányhoz és az ország egyik legrégebbi szervezetével szemben is.
Beszélt arról is, hogy már azt is tudja, mikor kell lemondania.
Ha nem tudom biztosítani, hogy az intézetekben a kutatás tisztességesen, függetlenül folyjék, akkor lemondok. Ehhez tartom magam. De nem látom azt, hogy a kormánynak ez lenne a célja.
Szóba került az is, hogy Palkovics László az egyik kutatóintézet tagjaként maga is évekig vett fel 800 ezres fizetést anélkül, hogy bármilyen tudományos publikációt jegyzett volna. Lovász szerint a miniszter még államtitkárként, alkalmazott kutatóként dolgozott az önjáró autók fejlesztése terén. Még egy előadását is hallott tőle. Szerinte nem kell okvetlenül tudományos cikkel zárulnia egy ilyen munkának.
A kutatóintézetek átvilágítása március végén zárul le. Palkovics László szerint a következő hónaptól pedig már az új rendszer szerint működne az MTA. Lovász viszont nem hiszi, hogy ez lehetséges lenne. Úgy fogalmazott: "Arra látok esélyt, hogy addigra kialakuljon egy kölcsönösen elfogadható, akár vázlatos terv, ami alapján el lehet indulni."
(24.hu)