Befolyással üzérkedés bűntette miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki az adóhatóság elnökére hivatkozva kísérelt meg 300 milliót szerezni egy felszámolás alatt álló cégtől.
A felszámolás alatt álló cég adóvisszaigénylésre nyújtott be kérelmet a NAV-hoz. A kérelem teljesítése előtt a hatóság ellenőrzést folytatott a cégnél, és jelentős fizetési kötelezettséget állapított meg adóhiány, bírság és pótlék jogcímén – írta Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményében.
A tájékoztatás szerint a 46 éves vádlott felvette a kapcsolatot a cég egyik tulajdonosával, akivel 2016. március elsején találkozott a fővárosban. A férfi a találkozón valótlanul azt állította magáról, hogy az adóhatóság elnökének „jobbkeze”, és el tudja intézni, hogy a felszámolás alatt álló cég fizetési kötelezettségét töröljék, és az adóvisszaigénylést jóváhagyják, ezért pedig mintegy 300 millió forintot kért.
A cég tulajdonosa az ajánlatot nem fogadta el. Az eljárás során bebizonyosodott, hogy a vádlott az adóhatóság elnökét nem ismerte, vele semmilyen kapcsolatban nem állt, a 46 éves férfi célja kizárólag a megtévesztő, jogtalan haszonszerzés volt – közölte a főügyész.
(MTI)