Üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádol a Kisvárdai Járási Ügyészség egy kisvárdai férfit, aki egy nem létező felvidéki pénznyereményre hivatkozással kért a sértettektől több mint 32 millió forintot, és a pénzt nem fizette vissza.
A szintén csalás miatt kapott börtönbüntetéséből 2012-ben kiszabaduló vádlott rendszeresen járt Felvidékre, ahol sportfogadásokat kötött, de nem nyert sokat.
Martossy György megbízott főügyész közleményében azt írta: szabadulása után két évvel ismerkedett meg egy szintén kisvárdai lakossal, akinek azt hazudta, hogy "Szlovákiában" nagyobb összeget nyert, de a lehívásához pénzre van szüksége.
A sértettől – 92 millió forint ígéretével – 2017 májusáig részletekben több mint 26 millió forintot csalt ki a vádlott, aki ezt a pénzt fogadásokra és egyéb célokra elköltötte – ismertette a főügyész. Másik két sértettől ötmillió és másfél millió forintot kért a nem létező nyereményre hivatkozva, és azt a pénzt is elköltötte.
A bűncselekmények elkövetését tagadó vádlottra az ügyészség börtönbüntetést kért a bíróságtól.
(MTI nyomán)