A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. június 11-én 18 óra 13 perckor érkezett bejelentés, miszerint a VIII. kerületben, a Kálvária téren verekedés van.
A helyszínre tartó járőrök a térfigyelő központtól azt az információt kapták, hogy a verekedők közül egy férfi és egy nő autóval már elhajtott a Teleki tér felé, míg a másik társaság tagjai gyalogosan távoztak a Diószegi Sámuel utca irányába.
A rendőrök a Teleki téren megállították a garázdaság helyszínéről autóval elmenekülő férfit és nőt, illetve azt is tisztázták, hogy ők azok, akik a Kálvária téren az ötfős társasággal szóváltásba, majd verekedésbe keveredtek. A járőrőrök a páros autójában megtalálták azt a sodrófát is, amelyet a verekedésnél használtak, majd ezt követően előállították őket a kerületi rendőrkapitányságra. A másik társaság öt tagját a Diószegi Sámuel utcai lakcímükről állították elő a rendőrök. A bántalmazásban hárman megsérültek, egyiküket a mentők kórházba vitték.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított eljárást, melyben a rendőrök az előállított személyek közül öt főt gyanúsítottként hallgattak ki - közölték a Police.hu-n.