Totális információhiány, bizonytalanság és embertelen körülmények várják azokat a daganatos betegeket, akik az Országos Onkológiai Intézetbe érkeznek kemoterápiás kezelésre. A hajnali érkezés és a többórás sorban állás sem garancia arra, hogy sorra kerülnek, márpedig az idő szorít: 11-ig be kell jutniuk az orvoshoz, hogy aznap megkaphassák a szintén több óráig tartó kemoterápiás kezelést.

A korábban Kásler Miklós vezette országos intézetben uralkodó embertelen körülményekre a lap egyik olvasója hívta fel a figyelmet. A neve elhallgatását kérő olvasó (nevezzük Anitának) rákos édesapját segíti azzal, hogy helyette áll sorba. A procedúra hajnali 5-kor kezdődik, de így sem Anita érkezik elsőként a váróterem előtti lépcsőházba, ahol már rutinosan megy is a fél 5 óta ott üldögélő, férjét kísérő hozzátartozóhoz, hogy elvegye tőle a betegek körében csak „írott sorszámnak” nevezett cetlit: 3-as. A nő és beteg férje fél 5-kor érkeztek, már két éve járnak ide, és gondosan kidolgozták a sorszámos technikát, hogy betegtársaiknak valamiféle rendszert vigyenek a rendszertelenségbe.

A sorszám ahhoz kell, hogy az orvos ajtaja elé érve újból (az immár „hivatalos”) sorszámot megkapják az „írott” alapján. Vagyis aki a lépcsőházban az egyes volt, az megkapja a váróteremben is az egyest, és így tovább. Ezzel mehet a beteg a regisztrációs pulthoz, ahol átadják a papírjait. Ezekkel visszasétál az orvosához, aki megállapítja, hogy mehet-e a kezelésre, vagy sem. De ez csak 9 óra körül történik, addig valahogy el kell jutni az orvos ajtajáig.

Bár Anita másodiknak érkezett, a hármas sorszámot kapta, mert két héttel ezelőtt a doktornőnél nem volt „hivatalos kettes”. Állítólag valaki elvitte, és nem hozta vissza.

Hajnali 5-től folyamatosan érkeznek a páciensek, és 6 óra körül már megtelik a lépcsőház. Anita azt mondja, ez a tömeg annyira nem is vészes, sokkal durvább jeleneteknek is szemtanúja volt már.

Állunk a falnál, mint a heringek, sokan nem is bírják, és az ájulás határán vannak. Néha akkora a feszültség, hogy majdnem tettlegességig fajul az ordibálás – idézte fel.

A lépcsőházi várakozás 7 óráig, a váróterem addig kulcsra zárt ajtajának kinyitásáig tart. A betegek azt mondják, néhány hónappal korábban még nem a lépcsőházban kellett várakozniuk, hanem bemehettek a váróterembe, ahol van WC és legalább néhány szék. A takarítók – állítólag – arra panaszkodtak, hogy nem tudtak a várakozó páciensektől rendesen dolgozni, ezért hozták meg az új szabályt: reggel 7-ig legyen kulcsra zárva a váróterem ajtaja, még a lift se álljon meg ott.

7 óra előtt pár perccel nyílik a váróterem ajtaja, és kezdetét veszi a második felvonás. A betegek és az őket segítő hozzátartozók betömörülnek a váróba, és szétoszlanak három orvos ajtajánál.

Anita azt meséli, korábban is sorszámos rendszer volt, de akkor egy papírfecniről kellett tépkedni a számokat, most legalább már kártyák vannak. Az előző, „tombolás” verzió állítólag azért szűnt meg, mert a takarítók letépkedték a számokat és eladták őket. Persze erről sincs hivatalos megerősítés, csak a betegek körében terjed ez a hír.

Anitával együtt még vagy húsz beteg siet a terem végéhez, várják, hogy a doktornő kiadja a hivatalos sorszámokat. Újra türelemjáték veszi kezdetét, miközben kiderül, hogy sokan egyedül, vidékről járnak fel a Kékgolyó utcába a kezelésre, és ahhoz, hogy minél korábban beérjenek és jó sorszámhoz jussanak, 3 órakor kelnek. Anitáék családi csapatmunkával szervezik meg, hogy az édesapának ne kelljen végigszenvednie ezt a procedúrát. Ő fél 8 körül érkezik, amikor már megvan a bejutáshoz szükséges sorszám. „Ez a mi családi vállalkozásunk” – mondja félszeg iróniával Anita édesanyja.

Az újabb várakozás közben folytatódnak a lépcsőházi találgatások arról, hogy az amúgy is kiszolgáltatott helyzetben lévő betegeket miért kell kitenni ilyen körülményeknek. Miért nincs például egy sorszám-automata, vagy miért kell bezárni a váróterem ajtaját? Ennyi betegre miért ilyen kevés az orvos?

Ettől hullik ki az ember haja, nem a kemótól – jegyzi meg egy, az egyre feszültebb helyzetet humorral oldani próbáló beteg. Minél előbb szabadulna erről a folyosóról, be a kezelőbe, mert bár égeti a kemoterápia az ereit és hányingere van tőle, legalább ott már nem kell küzdenie.

Nem sokkal fél nyolc előtt végigsöpör a folyosón a bizonytalan információ: valaki azt hallotta, hogy ma nem lesz sorszámosztás. Egyszerre pattannak a húrok az idegrendszerekben, a szofisztikált cetlizős módszer pillanatok alatt válik okafogyottá. Ez új helyzet. Kiderült, hogy ma nem az orvosi szoba előtt, hanem a regisztrációs pultnál kell először sorban állni, ez alapján szólítja a betegeket a doktornő, aki a folyosón egy beteg kérdésére megerősíti a hírt: ma nem az eddig alkalmazott sorszámos módszer, hanem „bejelentkezés” alapján hívja be a pácienseket.

Hiába érkezett valaki fél ötre, az jutott be előbb, aki – talán megérzésből – a regisztrációs pultnál kezdett, és nem a sorszámra várt. Anitának szerencséje volt, mert anyukája gyorsan elszaladt regisztrálni a férjét, de hogy pontosan hányadikak lettek a sorban, az nem derült ki. Az biztos volt a bizonytalanságban, hogy az első kezelésre érkezetteket fogadta legelőször az orvos, és csak utánuk jöhettek a többiek, de a pontos sorrend senkinek sem volt világos. Azt azért érzékelte mindenki, hogy azok kerülnek be előbb, akik később érkeztek.

Márpedig nem mindegy, mikor kerül sorra a beteg, mert 11 után már nem kezdenek hozzá a négy-öt órán át tartó kemoterápiás kezelésekhez.

A méltatlan körülmények között a kezelésre érkező, amúgy is kiszolgáltatott helyzetben lévő betegek és hozzátartozóik próbálják elviselni a rendszer abszurditását. Van, aki már két éve éli át újra és újra a hosszas várakozást, ami közben gyakran megfordul a fejében, hogy fogja magát, hazamegy és nem jön vissza többet.

Súlyos betegeket rángat a rosszul működő rendszer – foglalja össze egy mondatba a helyzet súlyosságát egy végbélrákos beteg, aki azonban hozzáteszi: ez ugyanúgy sújtja az orvosokat és kezelőket is, akik nem tudnak mit tenni, ilyen körülmények között kell gyógyítaniuk, amit magas színvonalon és rendkívüli empátiával meg is tesznek.

Egy másik beteg nem száll vitába vele ugyan, de odaszúrja: "Azért kiírhatnák, hogy ma nincs sorszám. Ehhez nem empátia, de még pénz sem kell, csak toll meg papír."

Mint az Index megtudta, azért változtatták meg a rendszert a kórházban, mert sok sorszámot elvittek. Többen azt mondták: ha marad ez a rendszer, akkor az jobb lesz, mert legalább érkezési sorrendben regisztrálnak a betegek. Mások viszont felháborodtak, mert nekik így teljesen felesleges volt a hajnali sorban állás.

Fél 9-kor, miután az orvos végzett a vizittel az osztályon, elkezdték ténylegesen behívni a betegeket, de nem sorszám szerint, hanem a nevükön szólítva őket. Ezt sokan már beletörődve fogadták.

"Minden beteget tájékoztatunk, hogy intézetünkben a munkaidő és a betegellátás 7 óra 30 perckor kezdődik. A várótermeket 7 órakor nyitjuk, a munkakezdés előtt órákkal érkező betegek extra várakozási ideje ezért értelmetlen, nem róható fel az intézetnek" - válaszolta az Index kérdésére az Országos Onkológiai Intézet.

Az intézet a lap kérdéseire azt írta: a nyári hónapokban a betegek száma nem csökken, de egyetlen beteg kezelése sem marad el. A sorszámhúzásnál esetlegesen észlelt visszaélésekért pedig (pl. sorszámok cserélgetése) az intézet nem tehető felelőssé.

Az Országos Onkológiai Intézetben az elmúlt évek alatt több rendszert állítottak fel és próbáltak ki annak érdekében, hogy az előjegyzés alapján érkező betegek ellátása rendben történjen, olvasható a közleményben. Mint írják, jelenleg is fejlesztés alatt áll a teljes elektronikus előjegyzés. " A betegek a számítógépes rendszerben rögzített előjegyzés alapján, pontosan meghatározott időre érkeznek a kemoterápiás ellátásra." (Az Intézetben tapasztalható hajnali sorban állás nem emiatt van, hanem azért, hogy a betegek egyáltalán bejussanak az orvoshoz, aki a laboreredményeik alapján beutalja őket a már előjegyzés alapján folyó kemoterápiás kezelésekre - a szerk.)

Az intézet válaszában azt is írja, hogy a területi ellátási kötelezettségükön kívül országos feladatokat is ellátnak. Ez azt jelenti, hogy az ország minden részéről érkeznek hozzájuk betegek, tehát az ellátási területen kívülről spontán érkező daganatos betegek gyógyítása is korlátozás nélkül történik.

Az OOI négy kemoterápiás osztálya az év minden munkanapján folyamatosan végzi a betegek kemo-, hormon-, célzott és immunterápiás ellátását. A kemoterápia a legmodernebb központi gyógyszertár által kiszolgált 95 ambuláns kemoterápiás székkel rendelkező kúra ellátóhelyen történik, minden esetben a legmagasabb szakmai színvonalon.

A fenti videón látható „B” Kemoterápiás Osztály az urológiai, hematológiai, nőgyógyászati és bőrdaganatok kivételével valamennyi egyéb szolid rosszindulatú daganatos beteg gyógyszerterápiás ellátását végzi, így az intézeten belül is a legnagyobb betegforgalmat bonyolítja le.

Ez az osztály 2018-ban 16 571 kúraszerű kemoterápiás ellátáson kívül 40 759 ambuláns vizsgálatot teljesített. Ez minden évben 1000-1200 új daganatos beteg gyógyszeres kezelését jelenti, amivel az osztály Magyarország legnagyobb kemoterápiás ellátóhelye, naponta átlagosan 70 beteg kap kemoterápiát itt. A Polgár Csaba főigazgató főorvos által aláírt közlemény szerint évtizedek óta az az alapelvük, hogy minden hozzájuk forduló beteget megfelelő időben, várólista alkalmazása nélkül kezelnek, ami a legtöbb nyugat-európai ország vezető rákközpontjában sem megoldott.