Korábban is hallottunk már róla, hogy kínai segítséggel vasútvonal fog épülni Budapest és Belgrád között - korábban írtam is róla, mit vélelmezek, mi állhat mögötte. De most ezen lépjünk túl, hiszen új fejlemények vannak terítéken.
Zoom
Mégpedig a következők: meggyorsítják a kivitelezést. Arról nem szól a fáma, milyen mértékben. A kormány gyakran hangoztatja, mennyire megéri ez hazánknak, az Európába történő kínai áruforgalomból szedett vámoknak köszönhetően (nesze neked, Európa védelme), a bökkenő csak az, hogy a számítások alapján ez nagyjából 130 év alatt térülne meg. Legalábbis a jelenleg elérhető adatok alapján. A miheztartás végett egyébként 750 milliárdból fog kijönni a 160 km-es vasúti szakasz.
No és egyébként megkötötte a szerződést a Budapest - Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának teljes körű tervezésére és kivitelezésére a CRE Konzorcium – tette közzé a Budapesti Értéktőzsde honlapján az Opus Global Nyrt. A közös irányítású magyar-kínai konzorciumban a tőzsdei társaság közvetett, 51 százalékos tulajdonában lévő RM International Zrt. fele részben vesz majd részt a munkálatokban. Hogy azért túl nagy fejtörést ne okozzunk a kedves olvasóknak: a felcsúti Opus leányvállalata az RM International Zrt., ami Mészáros Lőrinchez köthető.
Most azonban már-már a humor kategóriáját megközelítő momentummal bővült a „virágzó” magyar-kínai „barátság”. Az ENSZ-közgyűlés ülésszakának helyszínén tartott kétoldalú találkozón megállapították, hogy Magyarország és Kína kapcsolata soha nem volt olyan jó, mint jelenleg. Ez különösen örömteli annak fényében, hogy a két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulóját - emelte ki Szijjártó Péter.
Ha mindez nem volna elegendően csodálatos, Szijjártó bejelentette, milyen további megállapodást kötöttek. Kína ugyanis hajlandó támogatni Magyarországot abbéli törekvéseiben, hogy tagja legyen az UNESCO Végrehajtó Tanácsának, ezért cserében csupán egy olyannyira „kézenfekvő” ügyet próbálunk meg szolgálni, hogy támogassuk Kínát abban, hogy ők pedig legyenek ott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában.
A kínai „ember jogokat” elnézve ez annyira magától értetődik, hogy nem is igazán tudjuk értelmezni, másnak hogy nem jutott eszébe eddig…
Természetesen Szijjártó újra hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra is zászlóshajója kíván lenni a Kína és a közép-, illetve kelet-európai országok közötti együttműködésnek, amely az érintetteken kívül az egész Európai Unió érdekét szolgálja.
Hab a tortán pedig az, hogy megerősítették, igen, hamarosan lesz kínai egyetem Magyarországon. De ez sem meglepő, hiszen Szijjártó leszögezte már a nyár folyamán is: kínai bankok, kínai érettségi, kínai egyetemisták kellenek Magyarországra.
Mi más kellhet még? Esetleg, halkan jegyzem meg, lobbizhatnánk azért is, hogy vegyék be Észak-Koreát nukleáris leszerelési bizottságba.
Lantos János – Kuruc.info