Még február 15-én szökött meg egy rab a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épületéből. A 35 éves férfi büntetőügyének tárgyalásán szerezte meg az őt kísérő bv-őr fegyverét, amivel aztán több túszt is ejtett. A rendőrség most zárta le a nyomozást, és szerdán sajtótájékoztatót tartott.
Zoom
Pál Adrián rendőr ezredes, a BRKF bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese arról beszélt, hogy hét hónap után befejezték a nyomozást, és vádemelési javaslattal az iratokat elküldték az ügyészségnek. A férfi ellen összesen 15 bűncselekmény elkövetése miatt emelhetnek vádat.
Azt már a fogolyszökés után nem sokkal tudni lehetett, hogy a rab lábbilincsben menekült, és a pisztollyal először a bíróság egyik biztonsági őrét ejtette túszul, így tudott kijutni az épületéből. Ezután az utcán megállított egy Nissan X-Trailt, melynek 63 éves sofőrjét arra kényszerítette, hogy a menekülésben segítse. Ezután nagyjából háromnegyed órás hajsza következett, és a rendőrök gyakorlatilag egész Budapestet lezárták, a Nyírpalota úton pedig tüzet is nyitottak az autóra, amivel a szökött rab menekült.
„Ne hadonássz, ha lelősz, nincs aki tovább vigyen!”
A túszul ejtett sofőr egy vállalkozó volt, aki azt mondta, hogy mindennap a Markó utca környéken szokott parkolni, szokása szerint most is parkolóhelyet keresett, amikor meglátta Sz. Károlyt fegyverrel a kezében egy tússzal. A sofőr a szélvédőjén keresztül nézett farkasszemet a fegyverrel. A férfi harminc percig utazott a túszejtővel, aki halántékához szorította a fegyvert.
"Le akartam zárni az autót, de nem sikerült. Ha lezárom, elképzelhető, hogy akkor lelő" – mondta a 63 éves sofőr.
Korábbi sajtóhírek szerint a szökött rab fegyverében ekkor már nem volt tár, az ugyanis dulakodás közben még a tárgyalóteremben kiesett. Ezt azonban a mai sajtótájékoztatón cáfolta a rendőr ezredes. A fegyverből valóban kiesett a tár, de csak akkor, amikor a férfi a Mercedes sofőrjével kezdett dulakodni, a pisztoly egyébként végig tűzkész állapotban volt – mondta az Index kérdésére Pál Adrián, rendőrezredes.
A Nissan sofőrje azt az utasítást kapta, hogy vigye ki a szökött rabot a városból. Útközben igyekezett nyugtatni a férfit, aki elmesélte neki, hogy most ítélték el 11 év börtönbüntetésre fegyveres rablásért, de semmi kedve nincs hozzá. A 63 éves férfi azt mondta, hamar megtalálta a szökött rabbal a hangot.
A rendőrök végül Újpalotán, a Szentmihályi út és a Nyírpalota út sarkán szorították le a Nissant. Az autóból a rab azonnal kipattant, és egy másik autóst támadott meg. A Mercedest egy 32 éves férfi vezette, a hátsó ülésen lánytestvére ült, amikor a fegyverrel hadonászó rab feléjük szaladt.
A sofőr kiszállt a kocsiból, és dulakodni kezdett a férfival, ráugrott, a vállát és a fegyvert tartó kezét szorította le, közben azt ordította a zsaruknak, hogy
lőjétek már le!
Átfordította magán, és ellökte, mire a rab elszaladt. A rendőrök ezután utolérték Sz. Károlyt. Mivel a többszöri rendőri felszólítás ellenére sem állt meg, lövést adtak le rá. 25 lövés dördült, ebből 8 a menekülő férfi testébe fúródott, akit életveszélyes állapotban vittek kórházba.
Az események után nem sokkal kitüntetéseket adtak át azoknak, akik közreműködtek a fogoly elfogásában. A Szent György-emlékérmeket és a pénzjutalmakat 12 rendőr kapta meg „a fogoly elfogása során mutatott példamutató helytállásuk és szakmai munkájuk elismeréseként”. Az országos rendőr-főkapitány Szent György-emlékérmet és jutalmat adott a Fővárosi Törvényszék fegyveres biztonsági őrének is az elfogásban nyújtott segítségért. Nem kapott viszont kitüntetést az a mercis, aki segített megfékezni a rabot.
A férfit a rendőrség összesen 15 bűncselekménnyel gyanúsítja, többek között:
  • hivatalos személy elleni erőszak,
  • hivatalos személy sérelmére elkövetett rablás,
  • kényszerítés,
  • súlyos testi sértés,
  • engedély nélküli megszerzéssel elkövetett lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés,
  • fogolyszökés,
  • fegyveresen elkövetett személyi szabadság megsértése,
  • közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény,
  • terrorcselekmény,
  • közúti veszélyeztetés,
  • fegyveresen elkövetett garázdaság bűntettével.
A terrorcselekményt a rendőrség szerint a férfi akkor követte el, amikor menekülés közben folyamatosan fegyvert fogott túszaira és a rendőrökre.
(Index)